Focibajnokságok: megszűnhet a közvetítési jogok területi korlátozása
Alapjaiban változtathatja meg az Európai Unióban a nemzeti labdarúgó-bajnokságok tévéközvetítési rendjére vonatkozó jelenlegi szabályozást az Európai Bíróság jövő heti döntése.
A lehetséges változásokról a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) által szervezett budapesti nemzetközi konferencián esett szó, amelynek csütörtöki nyitónapján a sport versenyjogi vonatkozásait és a sportjog egyéb kérdéseit tekintették át a tanácskozás résztvevői.
Nick Fitzpatrick, a DLA Piper ügyvédi iroda londoni partnere előadásában elmesélt egy nagy-britanniai történetet. Karen Murphy kocsmatulajdonos maga is bírósághoz fordult, miután az angol labdarúgó Premier League szigetországi közvetítési jogával rendelkező cég – kizárólagosságra hivatkozva – beperelte, mert a társaság által kínáltnál olcsóbb, görög dekóder segítségével közvetíti pubjában a vendégeknek a PL mérkőzéseit. A kocsmatulajdonos azzal érvelt, hogy a tévéközvetítési jogok területi korlátozása, más néven a geoblocking sérti az Európai Unió versenyjogi szabályozását. A helyi bíróság állásfoglalást kért a luxembourgi székhelyű Európai Bíróságtól (EB), amely kedden hozza nyilvánosságra az úgynevezett előzetes döntéshozatali eljárás eredményét.
Az EB egyik független jogi szakértőjének véleménye szerint a közvetítési jogok területi korlátozása sérti az uniós versenyjogi előírásokat, s amennyiben az Európai Bíróság is hasonló véleményen lesz, akkor teljesen megváltozhat az unióban a nemzeti labdarúgó-bajnokságok tévéközvetítésének jelenlegi rendje, egyes vélemények szerint pedig a káosz ideje jöhet el. A konferencia pénteki, záró napján az olimpia és a jog különféle kapcsolódási területei kerülnek napirendre.
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.