Joseph S. Blatter, a nemzetközi labdarúgó szövetség elnöke a libériai szövetségnek küldött részvétnyilvánító levelet a magyar futballista halála után.
Joseph Blatter, a FIFA elnöke Musa A. Bilitynek, a libériai labdarúgó szövetség elnökének küldött részvétnyilvánító táviratot, miután megtudta, hogy szombat este elhunyt az afrikai ország nemzeti válogatottjának vezetőedzője, Bicskei Bertalan.
„A FIFA és a futball egész világra kiterjedő családja nevében szeretném kifejezni legmélyebb részvétünket Önnek, a Libériai Labdarúgó Szövetség minden tagjának, és ami a legfontosabb, a fiatal játékosoknak, barátainak és szeretteinek” – írta Blatter a libériai fociszövetségnek a FIFA honlapján közzétett közlemény szerint. „Reméljük, hogy támogató szavaink valamennyire segíthetnek, hogy egy kis békét és vigaszt hozzanak a mostani szomorú időkben” – zárta részvétnyilvánító levelét a FIFA elnöke.
Bicskei Bertalan, aki 2010 júliusa óta a libériai fociválogatott vezetőedzője volt, szombat este hunyt el súlyos betegség következtében, rövid szenvedés után, életének 67. évében.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.