Sport hvg.hu 2011. május. 27. 10:30

Videó: a BL-döntők történetének legszebb gólja

A Real Madrid eddig 2002-ben nyerte meg utoljára a Bajnokok Ligáját, a Bayer Leverkusen elleni glasgow-i döntő pedig mindenkinek emlékezetes marad Zinedine Zidane csodálatos gólja miatt.

A német Bayer Leverkusen döntőbe jutása már eleve meglepetésnek számított, senki sem gondolta volna, hogy az elődöntőben kiejti a Manchester United csapatát. Az angolok nemcsak erősebb kerettel rendelkeztek, de edzőjük, a skót Sir Alex Ferguson Glasgow-ban született, így mindenképpen szeretett volna erre a BL-fináléra hazatérni.

Maga a meccs azonban mégsem volt olyan sima, mint azt a szurkolók gondolták és a média jósolta. Egy gyors gólváltás után (Raúl és Lúcio góljaival már az első negyedórában 1-1 volt az állás) a döntő találatot a világ akkori egyik legjobb futballistája, a francia Zinedine Zidane szerezte: ez azóta is a Bajnokok Ligája döntőinek talán legszebb gólja.

Zinedine Zidane klasszis mozdulata
AP Photo

A Carsten Ramelow által szorongatott Roberto Carlos adta be a labdát kapásból a bal oldalról, a Real Madrid játékmestere pedig a tizenhatos vonalánál állva gondolt egyet, és a lefelé tartó labdát ballal kapásból a kapura küldte. Hans Jörg-Butt hiába nyújtózkodott a felső sarok felé, a megoldás olyan váratlan és jól kivitelezett volt, hogy reflexből már nem tudta elérni.

"Zidane volt a legjobb játékos, akit valaha láttam - mondta Roberto Carlos az 1998-ban aranylabdás csapattársáról. - Ronaldo is fantasztikus volt, de Zizou-ban volt valami, ami másban nem. Őrült jó volt mellette játszani! A szurkolók csak azért képesek voltak korábban kijönni a Bernabéuba, hogy lássák őt bemelegíteni."

A második félidőben már nem esett gól. A 68. percben a spanyolok kapusa, César Sánchez megsérült, helyére az abban az idényben rossz formája miatt kikerült Iker Casillas állt, aki azóta viszont kimozdíthatatlan a Real Madrid kezdőcsapatából. A madridi gárda története kilencedik Bajnokok Ligája (1992 előtt Bajnokok Európa Kupája) trófeáját szerezte meg, eddig az utolsót.

UEFA BAJNOKOK LIGÁJA 2001/2002

DÖNTŐ, 2002. május 15.

REAL MADRID (spanyol) - BAYER LEVERKUSEN (német) 2-1 (2-1)

Glasgow, Hampden Park, 52 ezer néző V.: Urs Meier (svájci)

REAL MADRID: César (Casillas 68.) - Salgado, Hierro, Helguera, Roberto Carlos - Figo (McManaman 58.), Makélélé (Conceição 73.), Solari - Zidane - Raúl, Morientes Vezetőedző: Vicente del Bosque

BAYER LEVERKUSEN: Butt - Sebescen (Kirsten 65.), Živković, Lúcio (Babić 91.), Placente - Ramelow - Schneider, Ballack, Brdarić (Berbatov 39.) - Baştürk - Neuville Vezetőedző: Klaus Toppmöller

Gólszerzők: Raúl (8.), Zidane (45.) ill. Lúcio (13.)

Labdabirtoklás: 48% - 52%

Lövések: 7 - 13 (ebből kapura tartó: 4-6)

párizsi olimpia 2024
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.