Érvényesült a papírforma, és az FC Porto nyerte az UEFA Európa Liga 2011-es döntőjét Dublinban, miután 1-0-ra legyőzte az ugyancsak portugál SC Braga csapatát.
A második számú európai kupasorozat fináléjában tizedszer találkoztak azonos nemzetbeli csapatok, de először fordult elő, hogy mindkettő portugál volt. A Porto 2003 után másodszor diadalmaskodott, míg a Bragának ez volt az első döntője.
A vártnál kiegyenlítettebb volt a mérkőzés, igaz, az esélytelenebbnek tartott SC Braga a védekezésre fektette a hangsúlyt. Az FC Porto az első félidő utolsó percében megszerezte a vezetést, Radamel Falcao a 44. percben középen üresen maradt egy beívelésre, és a bal felső sarokba bólintott.
Ez volt a kolumbiai támadó 17. találata az UEFA Európa Liga 2010/11-es idényében. A második félidő hatalmas Braga-helyzettel indult, de a 33. születésnapját éppen a mérkőzés napján ünneplő brazil Helton bravúrral hárított.
A folytatásban folyamatosan jött fel a Braga, megpróbált nyomást gyakorolni ellenfelére, amelynek védelme azonban kiválóan helyt állt, így az eredmény már nem változott. A Porto nyer és még triplázhat is, ugyanis a bajnokságot már korábban, veretlenül megnyerte, míg a Portugál Kupa döntőjében vasárnap a Guimaraes együttesével találkozik.
Az UEFA Európa Liga eredményeit megtekintheti ide kattintva!
UEFA EURÓPA LIGA 2010/2011 |
DÖNTŐ: Dublin, Dublin Arena, 45391 néző V.: Carlos Velasco Carballo (spanyol) FC PORTO: Helton - Săpunaru, Rolando, Otamendi, Álvaro Pereira - Guarín (Belluschi 73.), Fernando, João Moutinho - Hulk, Falcao, Varela (James Rodríguez 79.) Vezetőedző: André Villas-Boas SC BRAGA: Artur - Miguel Garcia, Paulão, Alberto Rodríguez (Kaká 46.), Sílvio - Custódio, Hugo Viana (Mossoró 46.), Vandinho - Alan, Lima (Meyong 66.), Paulo César Vezetőedző: Domingos Paciência Gólzersző: Falcao (44.) |
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.