Várhatóan az amerikai Byron Mitchell lesz Erdei Zsolt korábbi félnehéz- és cirkálósúlyú profi ökölvívó világbajnok ellenfele a június 4-i, Atlantic Cityben sorra kerülő gálán.
A magyar versenyző menedzsmentje csütörtök este arról tájékoztatta, hogy gyakorlatilag már mindenben megegyeztek a 37 éves Mitchell képviselőivel, ám az aláírás még nem történt meg, péntek délelőttre azonban megszülethet a szerződés.
Mitchell eddigi karrierje során 27 győzelme mellett 7 vereséget szenvedett és egy döntetlen is van a neve mellett, korábban pedig a Boksz Világszövetség (WBA) nagyközépsúlyú világbajnoka is volt. Az eddigi 32 profi mérkőzésén veretlen Erdei eredetileg David Kostecki ellen lépett volna szorítóba, de a lengyelek végül visszaléptek.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.