2011. április. 12. 21:43 MTI Utolsó frissítés: 2011. április. 12. 21:43 Sport

Kikapott a vb előtt álló hokiválogatott Ukrajnától

A magyar jégkorong-válogatott hosszabbítás után 3-2-re kikapott az ukrán csapattól divízió I-es világbajnokság előtt álló csapatok keddi, budapesti felkészülési mérkőzésén.

A magyaroktól ezúttal két sérült, Sikorcin (láb) és Horváth (kéz), valamint Szirányi, Benk és Magosi maradt ki a csapatból.
   
Az örökmérleg nyomasztó ukrán fölényt mutatott: tízszer nyertek a vendégek, a magyarok pedig csak kétszer. Igaz, az egyik a 2008-as "szapporói csoda" volt, amelyen feljutott a válogatott a világ legjobbjai közé.
   
Az ukrán és a magyar együttes egyaránt saját divízió I-es csoportjának házigazdája lesz, és mindkettőjük célja, hogy felkerüljön az élvonalba.
   
Remekül kezdtek a magyarok, Ladányi és Pozsgai góljaival a tizedik percben már 2-0-ra elhúztak. A szakasz második felében az ukránok átvették a kezdeményezést, s a 16. percben kihasználtak egy emberelőnyt: Safarenko "szúrt bele" jól egy korongba.
   
A második húsz percben a vendégek játszottak fölényben, lényegesen többet lőttek kapura, Szuper azonban jól védett, a magyar védekezés is jól működött, így ugyan két meg nem adott gólt szereztek az ukránok, de egyenlíteni nem tudtak. A periódus közepén Szupert fejsérülés miatt ápolni kellett, így egy pár percig Bálizs állt a magyar kapuban.
   
A harmadik felvonásban is az ukránok játszottak fölényben, s viszonylag gyorsan egyenlítettek. A magyar csapat leginkább a védekezéssel törődött, és ritkán veszélyeztette a vendégek kapuját. A hajrát Bartalis szerencsétlen, sérülést okozó palánkra lökése miatt egy ötperces vendégelőny vezette fel, ám Ted Sator együttese szépen "bekkelt", így nem született gól. A hosszabbítást egy magyar kiállítás döntötte el, melyet gyorsan gólra váltott Ukrajna.
   
A két együttes szerdán 18 órakor Dunaújvárosban ismét megmérkőzik. A vb-re nevezhető 22 játékost csütörtökön hirdeti ki Ted Sator szövetségi kapitány.

Eredmény:
Magyarország-Ukrajna 2-3 (2-1, 0-0, 0-1, 0-1) - hosszabbítás után
gól: Ladányi (8.), Pozsgai (10.), illetve Safarenko (16., 63.), Donika (47.)

A vb magyar mérkőzései:
április 17., vasárnap 19:30 ó: Magyarország-Hollandia
április 18., hétfő 19:30 ó: Magyarország-Koreai Köztársaság
április 22., péntek 19:30 ó: Magyarország-Spanyolország
április 23., szombat 19:30 ó: Magyarország-Olaszország

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.