Sport hvg.hu 2011. március. 01. 22:39

Chelsea - Manchester United 2-1

A londoniak fölényben játszottak a Chelsea - Manchester United angol bajnoki mérkőzésen, és egy büntetőnek köszönhetően fordítani is tudtak kedd este a Stamford Bridge-en.

Chelsea FC

Chicharito, azaz Javier Fernández rövid imája után a Manchester United kezdte a Premier League 18. fordulójában elmaradt, és most bepótolt mérkőzését. A hazaiak végig fölényben voltak, a vártaknak megfelelően veszélyesebben és aktívan kedték a meccset. Ha már a szezon nem úgy alakult, ahogy szerették volna, legalább ezen a rangadón beleadtak mindent.

Érdekes volt hallani, ahogy a hazai közönség nemcsak akkor fütyült hangosan, amikor Wayne Rooneyhoz került a labda, hanem akkor is, mikor saját védőjükhöz, Ashley Cole-hoz, aki a hétvégén légpuskával meglőtt egy 21 éves fiút a klub edzőpályjáján.

Az iram nagy volt, és helyzetet azért a MU is kidolgozott, de csak a 29. percben született meg a meccs első gólja, miután Nani passzából Rooney 22 méterről laposan kilőtte a jobb alsó sarkot. (0-1) Bár a Chelsea-fölény érezhető volt, a Nemanja Vidić - Chris Smalling - Patrice Evra trió jól működött.

Az első félidő színfoltja volt még Nani és Branislav Ivanović összakaszkodása. Miután előbbi a bal oldalon befűzte a szerb védőt, az kihasználva fizikai fölényét, maga alá teperte a portugál szélsőt. A bíró sípja meg sem szólalt, de utána percekig ment a verbális adok-kapok a felek között.

Aztán Frank Lampard jól helyezett szabadrúgása után a vendégkapus, a holland Edwin van der Sar védett hatalmasat, majd belekapott még egyszer a labdába, amit végül az éppen ott álló Darren Fletcher vágott ki. A helyzetből csak hajszál híján nem született meg az egyenlítő gól.

A második játékrészben aztán beérett a Chelsea egyre nagyobb fölénye. Egy támadás végén Ivanović fejelt bele egy középre ívelt labdába, a lepattanó labdát pedig a brazil David Luiz kapásból a bal kapufa mellé lőtte. (1-1) A szezon végén visszavonuló van der Sarnak semmi esélye nem lett volna hárítani, különösen azért nem, mert Patrice Evra nem ért oda időben Luizra.

A hajrában aztán fordított a londoni együttes, Chris Smalling lépett oda a hazaiak középpályásának, Jurij Zsirkovnak a tizenhatoson belül, és a játékvezető ezt úgy ítélte meg, hogy büntetőt ér. A tizenegyest a rutinos Frank Lampard lőtte, be is vágta a labdát a léc alá. (2-1)

A bíró az utolsó percekben még kiállította Vidić-et, bár nem biztos, hogy a védő megérdemelte volna második sárgáját a Ramires elleni akció miatt. Sir Alex Fergusonnak sokkal jobban fájhat a feje amiatt, hogy a a MU védelmének kulcsát így nélkülöznie kell március 6-án az Anfield Roadon.

Győzelmével a Chelsea fölzárkózott a negyedik, még Bajnokok Ligája indulást érő helyre, megelőzve a Tottenham Hotspur csapatát. A Manchester United továbbra is vezeti a tabellát, de négypontos előnye már jóval kevesebbet ér, lévén a mögötte álló Arsenal FC egy meccsel kevesebbet játszott, és legközelebb a gyengébb játékerőt képviselő Sunderlandet fogadja.

ANGOL LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG, PREMIER LEAGUE 2010/2011

18. FORDULÓ, ELMARADT MÉRKŐZÉS:
CHELSEA FC - MANCHESTER UNITED 2-1
(0-1)
London, Stamford Bridge, 41,825 néző V.: Martin Atkinson
CHELSEA FC: Čech - Ivanović, Luiz (Bosingwa 81.), Terry, A. Cole - Ramires, Essien, Lampard, Malouda (Zsirkov 71.) - Torres, Anelka (Drogba 61.) Menedzser: Carlo Ancelotti
MANCHESTER UNITED: van der Sar - O'Shea, Smalling, Vidić, Evra (Fábio 81.) -  Fletcher, Carrick, Scholes (Giggs 70.) - Nani, Rooney, Hernández (Berbatov 70.) Menedzser: Alex Ferguson

Gólszerző: Luiz (54.), Lampard (80.-11-esből) ill. Rooney (29.)

Kiállítva: Vidić (93.)

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.