Kalasnyikovval fegyelmezte a játékosokat a klubelnök
Roque Santa Cruz, a Manchester City csatára igen érdekes részleteket osztott meg azokról a körülményekről, amelyek korábbi klubjánál, a paraguayi Olimpia Asunciónnál uralkodtak.
A csatár elmondása szerint a klubelnök Kalasnyikovval közlekedett, és nem volt ritka az sem, hogy a játékosok autóit használta mellékhelyiségnek – számol be a Sport Bildre hivatkozva a Pepsifoci.hu.
„Volt, hogy elvesztettünk egy derbit. Utána bejött abba a szobába, ahol mindig a meccs előtti éjszakákat töltöttük, és párat belelőtt a plafonba. De ez még nem minden. Azoknak a játékosoknak, akik a leginkább rosszul futballoztak aznap, nyilvánosan belevizelt az autójukba, természetesen a szemük láttára” – mondta a futballista a Sport Bildnek.
Németországban legendás számít a támadó Bayernhez igazolásának története. A müncheniek nevében eljáró Uli Hoenesst géppuskával fogadta a presidente, de a játékosok is találkozhattak ilyesmivel, nem is ritkán. „Nála kellett felvenni a fizetést, hozzá jártunk. Ha valakinek rosszul ment, azonnal ráförmedt, mit akar, és egy Kalasnyikovval nyomatékosította mondandóját. Úgyhogy inkább vártunk a pénzünkre, és akkor mentünk érte, ha éppen jól ment a foci” – emlékezett vissza Santa Cruz.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.