Lance Armstrong végleg befejezte
Véglegesen befejezte pályafutását, és kizárta egy második visszatérés lehetőségét Lance Armstrong, az amerikaiak hétszeres Tour de France-győztes kerékpárosa.
Az AP hírügynökségnek adott interjúban a 39 éves Lance Armstrong karrierjével kapcsolatban úgy fogalmazott: "Semmit nem bántam meg. Nagyszerű utazás volt."
A texasi kerekes januárban, a Tour Down Under elnevezésű ausztráliai viadalon búcsúzott el a nemzetközi porondtól. Armstrong 2005-ös első visszavonulása után négy évvel még visszatért és két Tourt is teljesített. A jövőben továbbra is dolgozni fog csapata, a Team RadioShack mellett, valamint alapítványa, a rákkutatást segítő Livestrong ügyeit intézi majd.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.