Sport MTI 2011. január. 19. 11:32

Kézilabda: a gyanús bíró meccs közben lecserélhető

A jelenleg zajló svédországi férfi kézilabda-világbajnokságon már érvényben van az a szabály, amely szerint mérkőzés közben lecserélhető az a játékvezető, aki nyilvánvalóan manipulálni akarja az eredményt.

A nemzetközi kézilabda szövetség (IHF) játékvezetői bizottságának magyar tagja, Andorka Sándor szerdán elmondta: két személy dönt arról, hogy a nyilvánvalóan csalást megkísérlő bírót leváltsák-e még a meccs alatt. "A zsűriasztalnál felügyelő hivatalos IHF-személy, valamint a nézőtéren helyet foglaló IHF-megfigyelő közösen határoz arról, hogy kell-e csere. Szeretném jelezni, ilyen még nem fordult elő, és a szabály kizárólag IHF-rendezvényekre vonatkozik. Akkor nem lehet cserélni, ha egy bíró hibázik, csak akkor, ha nyilvánvalóan manipulálni akarja az eredményt" - nyilatkozta Andorka.

A nemzetközi szövetség a 2009-es kínai női vb alatt hozta meg ezt a szabályt - a berlini Der Tagesspiegel lapnak a svédországi vb-re kiküldött tudósítója szerint "suttyomban" fogadták el Hasszan Musztafa IHF-elnök kezdeményezésére -, és azért került most reflektorfénybe, mert a sportág elitjéhez tartozó németektől több szakember is felháborodásának adott hangot. 

Peter Rauchfuss, a német játékvezetői testület korelnöke kijelentette: az új szabálynak nincs esélye a német pályákon. "Ha egy bírót mérkőzés közben lehoznak a pályáról, az egyenértékű a helyszínen történő agyonlövéssel!" - fogalmazott. Német klubok trénerei, szakvezetői szintén szörnyülködve reagáltak a hírre. "Ez nem lehet igaz, ugye csak vicc az egész?" - kérdezett vissza Alfred Gislason, a THW Kiel vezetőedzője, aki elképzelni sem tudja, hogyan történik majd a bírócsere. "Nekem mint edzőnek lesz például vétójogom?" - tudakolta. 

"A felelősök körében nyilvánvalóan olyan nagy bizalmatlanság uralkodik az IHF-játékvezetőkkel szemben, hogy szükségesnek látták egy ilyen intézkedés meghozatalát. Kíváncsi lennék rá, hogy ki verte keresztül ezt az egészet" - fogalmazott Gerd Butzeck, a legjelentősebb európai klubok érdekeit képviselő Group Club Handball ügyvezető igazgatója. Jan Tuik holland szakember úgy vélte, hogy az európai szövetség (EHF) bizonyosan nem fogja átvenni az új szabályt az IHF-től.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.