A kétszeres olimpiai bronzérmes kenus, Kozmann György egy év pihenés után újra edzésbe állt, és versenyezni szeretne a jövő évi, szegedi kvalifikációs világbajnokságon, valamint a 2012-es londoni ötkarikás játékokon.
"Nyár közepe óta játszottam ezzel a gondolattal, hiányzott az életemből az a fajta kihívás, amit csak az élsport képes nyújtani és persze újra érezni akarom a siker ízét. - nyilatkozott a kajak-kenu szövetség honlapján a sportoló. - A londoni olimpia előtt két évvel közeledett az utolsó olyan pillanat, amikor még be lehet szállni. Októberben kicsit elterelte a gondolataimat a politikai kitérő, hiszen versenyben voltam Pakson a polgármesteri székért, de a kampány után visszatért az életem a régi kerékvágásba és újra szembe találtam magam ezzel a kérdéssel. Egy hónappal ezelőtt egy délelőtt alatt született meg bennem a végső elhatározás. A döntés meghozatala óta megnyugvást érzek, tehát egyelőre úgy néz ki, hogy jól döntöttem."
Kozmann elárulta, hogy edzője, Ludasi Róbert volt az egyik első olyan ember, akit beavatott a tervébe, és sokat jelentett neki, hogy a tréner továbbra is bízik benne. A munkát három és fél hete kezdte el Csepelen, de változatlanul paksi színekben fog versenyezni. Arra a kérdésre, hogy milyen számban, illetve kivel képzeli el a következő két évét, a következőt válaszolta: "Nem csinálok titkot abból, hogy nálam prioritást élvez az 1000 méteres páros. Mindig is inkább csapatember voltam, jobban fekszik nekem a páros, illetve a négyes. Novemberben még kicsit korai arról beszélni, hogy ki lehet a társam, tavaszig kell ennek kialakulnia. Most azt tudom mondani, hogy pekingi partneremmel, Kiss Tamással közösen tervezzük az alapozást és az edzőtáborokat."
Kozmann György korábban évekig Kolonics Györggyel alkotott sikeres párost, a 2008-as pekingi ötkarikás játékokra győzelmi esélyekkel készültek. Három héttel a játékok rajtja előtt azonban tragédia történt, a kétszeres olimpiai bajnok Kolonics edzés közben elhunyt. Sokáig kérdéses volt, hogy Kozmann egyáltalán elutazik-e a kínai fővárosba, de aztán végül Kiss Tamással vízre szállt, és fantasztikus teljesítménnyel bronzérmet szerzett C-2 1000 m-en.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.