2010. szeptember. 27. 11:04 MTI Utolsó frissítés: 2010. szeptember. 27. 11:06 Sport

Menesztették a Sevilla edzőjét

Menesztették hétfőn Antonio Alvarezt, a spanyol élvonalban szereplő Sevilla labdarúgócsapatának vezetőedzőjét, s helyére az előző idényben az eladósodott Real Mallorcát ötödik helyig repítő Gregorio Manzanót nevezték ki.

Az andalúz egyesület hivatalos honlapján jelentette be a trénerváltást, amelyre azért került sor, mert a gárda nem jutott be a Bajnokok Ligája csoportkörébe, a bajnokságban pedig öt mérkőzésen nyolc pontot szerzett, s vasárnap 2-0-s vereséget szenvedett az újonc Herculés vendégeként. 

Alvarez hat hónapot töltött a Sevilla kispadján, s bár a gárda megnyerte a Király Kupa előző kiírását és a Primera Divisiónban negyedik lett, augusztusban elveszítette a Szuperkupát az FC Barcelona ellen, a BL selejtezőjében pedig a portugál Braga ejtette ki.

Az 54 éves Manzano hétfőn este munkába áll, s hét közben már a Borussia Dortmund otthonában irányíthatja a Sevillát az Európa Liga J csoportjának csütörtöki összecsapásán. A szakember 2008-ban az év edzője volt Spanyolországban, legnagyobb sikerét, a Király Kupa megnyerését pedig 2003-ban, a Mallorcával érte el.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Gyükeri Mercédesz 2025. január. 08. 13:14

Hipóval mosott tojás, tesztek horribilis áron, na meg a rendeleti kormányzás – emlékszik, milyen volt a covid magyar módra?

Magyarország az a hely, ahol az öt éve elkezdődött világjárvány a túlárazott és felesleges beszerzésekről, a kormányzati propagandáról, az oroszok és a kínaiak helyzetbe hozásáról, a parlamenti demokrácia szembeköpéséről és az információk eltitkolásáról szólt. No és persze a nyunyókáról.