2010. szeptember. 04. 16:25 MTI Utolsó frissítés: 2010. szeptember. 04. 17:30 Sport

Vízilabda Eb: az elődöntőbe jutásért játszhat a női csapat

A magyar női vízilabda-válogatott 10-10-es döntetlent játszott a német csapattal a zágrábi Európa-bajnokság szombati játéknapján, s így a folytatásban az elődöntőbe jutásért játszhat.

A magyar együttes rögtön támadó szellemben lépett fel, s Takács Orsolya révén vezetést is szerzett (1-0). Az egyenlítés is elég gyorsan jött, hogy aztán hosszú perceken át érintetlenek maradjanak a kapuk. A németek előbb azzal vétették magukat észre, hogy a center Bujka Barbarát kiütötték (vérző orral kászálódott ki a medencéből), majd háromszor is betaláltak, amire magyar részről Drávicz büntetőből és emberelőnyből született gólja volt a válasz (3-4).

Drávucz Rita kapura dob Theresa Klein mellett
MTI/ Kovács Tamás

Kisteleki Dóra dupla beköszöntőjével (5-4) ismét vezetett Petrovics Mátyás csapata, aztán megint fordult a kocka (5-7) a második negyedben. Kisteleki csökkentette a hátrányt a harmadik játékrészben (6-7), ám láthatóan nem ment a csapatnak, a támadójáték enyhén szólva is jócskán hagyott kívánnivalót maga után. Sajnos a védekezés is: az utolsó szünet előtt megint két góllal vezettek a németek (6-8). 

A befejező nyolc percben Drávucz ötméteresből (7-8), majd átlövésből élesztette újjá a reményeket (8-9), a szintén négytalálatossá előlépő Kisteleki révén pedig sikerült utol is érni a riválist (9-9). Kevesebb mint négy perccel a vége előtt újfent átkerült a vezetés a németekhez (9-10), de emberelőnyből Kisteleki pattintott remekül (10-10).  Ez maradt a végeredmény, amivel a szombati ellenfelét megelőzte a B betűjelű négyesben a magyar válogatott, végső pozíciójáról azonban csak a később kezdődő spanyol-holland meccs határozott. A legjobb négy közé jutásért hétfőn rendezik a keresztbejátszásos találkozót.

Eredmény, B csoport, 3. forduló:
Magyarország-Németország 10-10 (3-4, 2-3, 1-1, 4-2). A magyar góldobók: Kisteleki D. 5, Drávucz 4, Takács 1

Később:
Spanyolország-Hollandia 16:30

A csoport:
Horvátország-Görögország 18
Oroszország-Olaszország 19:30

párizsi olimpia 2024
Címkék
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.