Sport Vincze Szabolcs 2010. augusztus. 25. 15:40

Vízipólósaink idei utolsó lehetősége

Vasárnap tizenkét csapattal elkezdődik a vízilabda Európa-bajnokság Horvátországban. A magyar válogatott elsődleges célja, hogy kvalifikálja magát a 2011-es sanghaji világbajnokságra, ami akár egy hatodik hellyel is sikerülhet. Más kérdés, hogy ezzel a helyezéssel aligha lenne bárki elégedett.

Szerbia, Montenegró, Horvátország, Spanyolország és Románia csapata a korábbi nemzetközi tornákon már kivívta a 2011-es sanghaji világbajnokságon való részvételt, és valamennyien Eb-résztvevők. A magyar válogatott számára az augusztus 29. és szeptember 11. között rendezendő horvátországi kontinenstorna kínálja az utolsó lehetőséget, hogy biztosítsa helyét Sanghajban. Ennek oka az, hogy idén a mostani az egyetlen kvalifikációs torna, amelyen elindul a magyar csapat.

Kemény Dénes átalakuló együttese azonban nincs egyedül ezzel a problémával, hiszen az olasz, a görög, az orosz és a német együttes is hasonló szándékkal érkezik Zágrábba. Az Európa-bajnokság csak az első három helyezettnek biztosít automatikus vb-részvételi jogot, ugyanakkor ha a már vb-szereplő együttesek is a dobogón végeznek, a kvóták eltolódnak. Így nagy valószínűséggel a rosszabb helyezések is vb-kvalifikációt érnek majd.

Az eddig kijutottak névsorát tanulmányozva valószínűsíthető, hogy az első hat helyezés valamelyikét megszerezve is ott lehetünk Kínában, vagyis a Szerbia, Magyarország, Németország, Görögország, Oroszország, Macedónia összeállítású B csoportban elég a harmadik helyen végezni. Ez azonban nem lehet kiindulási alap a magyar vízilabda-válogatott számára. 

Szívós Márton (jobbra) a Vodafone Kupán
MTI

A szövetségi kapitány szerda délelőtt tartotta az utolsó sajtónyilvános edzést, majd a csütörtöki pihenőnap után pénteken utazik a tizenhárom fős gárda az Európa-bajnokság színhelyére. A Kemény-csapat vasárnap vívja első csoportmeccsét Németország ellen a horvát fővárosban, az első igazi rangadót pedig hétfőn, Szerbia ellen.

„Sok függ attól, hogy a már vb-re kijutott csapatoknak mi a célja a mostani Európa-bajnokságon – mondta a hvg.hu-nak Szabó Gábor „Habó”, a BVSC és az utánpótlás-válogatott trénere. – Nem mindegy, hogy a fiatalok csapatba építésére, vagy az eredményességre koncentrálnak inkább. A csoportunkban Szerbia elleni meccs meghatározó lesz, mint mindig, rajtuk kívül szerintem az egyre jobb utánpótlással rendelkező görögök lesznek erősek.”

A németeket, az oroszokat és a macedónokat le kell győznie a magyar csapatnak. A németek ellen Siracusában ugyan 11-9-es vereséget szenvedett Kemény Dénes együttese, de az augusztusi Vodafone Kupán magabiztos 15-9-es győzelmével bizonyította, hogy ez csak egy kisiklás volt. A végkimenetel szempontjából sokkal fontosabb, hogy a csoportmeccsek után milyen ellenféllel találkozunk Zágrábban.

Varga Dániel és Varga Dénes Horvátországban is kulcsszerepet játszanak
MTI

„Az A csoport sokkal kiegyensúlyozottabb, de a hazai pályán játszó horvátok szerintem az élen végeznek. A folytatásban így mi a Spanyolország, Olaszország, Montenegró-hármasból kaphatunk valakit” - mondja Szabó. A csoportelsők automatikusan az elődöntőbe jutnak, és kapnak egy extra pihenőnapot, a második és harmadik helyezettek még játszanak egy mérkőzést a legjobb négybe kerülésért.

"Előreléptünk az utóbbi tíz napban, motiváltabbak lettünk. Olyan állapotban vagyunk, hogy képesek vagyunk bárkit megverni - mondta Kemény Dénes a szerdai nyilvános tréningen. - Ehhez persze az is kell, hogy elkerüljük a banális hibákat, amelyeket a felkészülési meccseken elkövettünk. Az Eb-n minden csoportmérkőzés jelentős. A lényeg, hogy egyet se veszítsünk el, akkor egyenesen benn vagyunk a legjobb négy között, ott meg majd meglátjuk, hogyan tovább." - tette hozzá Kemény Dénes.

A magyar válogatott vasárnap kezd Németország ellen, hétfőn Szerbia, kedden Görögország, csütörtökön Oroszország, szombaton pedig Macedónia lesz az ellenfél. Augusztus 31-e (kedd) és szeptember másodika (csütörtök) szünnap.

XXIX. FÉRFI VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, HORVÁTORSZÁG, 2010

A MAGYAR FÉRFI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT KERETE:

KAPUSOK: Nagy Viktor, Szécsi Zoltán

MEZŐNYJÁTÉKOSOK: Biros Péter, Bundschuh Erik, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Kis Gábor, Madaras Norbert, Szívós Márton, Török Béla, Varga Dániel, Varga Dénes, Vámos Márton

Szövetségi kapitány: Kemény Dénes

 

[[ Oldaltörés (Az Európa-bajnokság programja) ]]

A XXIX. FÉRFI VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG PROGRAMJA.

  A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE:

 ORSZÁGMÉRK.GYŐZ.DÖNT.VER.GÓLK.PONT
1.Horvátország54-154-3212
2.Olaszország54-142-3512
3.Montenegró531160-3810
4.Románia521246-487
5.Spanyolország51-441-403
6.Törökörszág5--521-710

  CSOPORTMECCSEK:
    Törökország - Románia 6-12 (2-3, 2-3, 1-4, 1-2)
    Olaszország - Spanyolország 7-6 (3-1, 0-1, 2-1, 2-3)
    Montenegró - Horvátország 11-9 (1-3, 6-2, 1-3, 3-1)
    Spanyolország - Románia 10-11 (1-2, 2-3, 5-3, 2-3)
    Olaszország - Montenegró 11-10 (3-2, 3-4, 3-3, 2-1)
    Horvátország - Törökország 16-3 (3-2, 4-1, 6-0, 3-0)
    Törökország - Olaszország 4-9 (1-2, 1-1, 1-4, 1-2)
    Románia - Horvátország 7-13 (4-3, 1-3, 1-4, 1-3)
    Montenegró - Spanyolország 8-7 (3-2, 2-2, 2-2, 1-1)
    Montenegró - Törökország 22-2 (5-1, 6-0, 5-0, 6-1)
    Olaszország - Románia 10-7 (4-2, 1-1, 2-1, 3-3)
    Spanyolország - Horvátország 6-8 (1-2, 0-1, 2-1, 3-4)
    Törökország - Spanyolország 6-12 (2-5, 3-1, 0-4, 1-2)
    Románia - Montenegró 9-9 (3-3, 1-3, 4-1, 1-2)
    Olaszország - Horvátország 5-8 (2-3, 2-1, 1-4, 0-0)
 

B CSOPORT VÉGEREDMÉNYE:

 ORSZÁGMÉRK.GYŐZ.DÖNT.VER.GÓLK.PONT
1.Magyarország541-46-3413
2.Szerbia54-171-3612
3.Németország53-232-459
4.Görögország511332-374
5.Macedónia51-435-533
6.Oroszország51-442-533

  CSOPORTMECCSEK:
    Oroszország - Macedónia 9-10 (3-3, 2-2, 2-1, 2-4)
    Magyarország - Németország 10-8 (3-3, 3-1, 3-1, 1-3)
    Szerbia - Görögország 13-5 (2-1, 4-2, 3-1, 4-1)
    Németország - Oroszország 7-6 (2-0, 1-3, 2-2, 2-1)
    Szerbia - Magyarország 6-9 (1-2, 2-1, 0-4, 3-2)
    Görögország - Macedónia 10-5 (2-2, 4-1, 0-1, 4-1)
    Oroszország - Szerbia 10-16 (2-7, 3-3, 1-1, 4-5)
    Macedónia - Németország 7-8 (1-3, 1-3, 4-2, 1-0)
    Magyarország - Görögország 6-6 (0-3, 1-0, 3-2, 2-1)
    Szerbia - Macedónia 19-9 (4-0, 2-1, 7-2, 6-6)
    Magyarország - Oroszország 14-10 (5-3, 3-3, 3-1, 3-3)
    Görögország - Németország 5-6 (0-2, 1-1, 2-2, 2-1)
    Szerbia - Németország 17-3 (4-2, 5-0, 2-0, 6-1)
    Oroszország - Görögország 7-6 (3-2, 0-0, 2-3, 2-1)
    Magyarország - Macedónia 7-4 (2-0, 2-4, 0-0, 3-0)

A NÉGY KÖZÉ JUTÁSÉRT:
  1. mérkőzés: Olaszország - Németország 6-2 (2-1, 2-1, 1-0, 1-0)
  2. mérkőzés: Montenegró - Szerbia 5-6 (2-1, 1-1, 1-2, 1-2)

ELŐDÖNTŐ:
  1. elődöntő: Horvátország - Szerbia 10-9 (2-1, 4-4, 2-2, 2-2)
  2. elődöntő: Magyarország - Olaszország 8-10 (0-2, 3-2, 3-4, 2-2)

A 3. HELYÉRT:
  Szerbia - Magyarország 10-8 (3-1, 2-2, 2-1, 3-4)
 
DÖNTŐ:
  Horvátország - Olaszország 7-3 (2-2, 1-0, 2-0, 2-1)

2010-ES VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, HORVÁTORSZÁG (ZÁGRÁB)
FÉRFIAK, A TORNA VÉGEREDMÉNYE:
   1. Horvátország - Európa-bajnok
   2. Olaszország
   3. Szerbia
   4. Magyarország
   5. Montenegró
   6. Németország
   7. Románia
   8. Spanyolország
   9. Görögország
  10. Törökország
  11. Oroszország
  12. Macedónia
párizsi olimpia 2024
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.