A futballmérkőzéseket követő szakértői viták miatt 43 év után először nem lesznek visszajátszások az olasz állami televíziós társaság, a Rai közvetítéseiben.
"A rengeteg kiabálás helyett így végre a labdarúgás taktikai oldala kerülhet előtérbe. A gólok és kiállítások kivételével nem ismétlünk meg semmit" - nyilatkozott hétfőn Paolo Galimberti, a Rai elnöke.
Bár az olasz bírói szövetség üdvözölte a csatorna döntését, mégis hangsúlyozta, hogy az ügy közel sem zárult le, ugyanis Rainál a Sky és a Mediaset jóval több mérkőzést sugároz, ezek azonban nem tervezik az ismétlések törlését.
A nemzetközi szövetség (FIFA) már korábban kizárta annak a lehetőségét, hogy videofelvételekkel segítsék a játékvezetők tevékenységét, a plusz két asszisztens és a gól megítélését segítő szerkezet bevezetése azonban jelenleg is napirenden van.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.