Sport hvg.hu 2010. július. 21. 10:15

Angliában betiltják a vuvuzelát, a „pokol hangszerét”

A 2010-es labdarúgó-világbajnokság egyik jelképe lett a vuvuzela, ez a műanyag trombita, amelyet több helyen viszont egyenesen károsnak tartanak. Angliában összefogtak a klubok.

Bár a vuvuzela viszonylag új „találmány”, mégis azt állítják, az afrikai kultúrát jelképezi. A kontinensen kívül azonban a legtöbb helyen nem szeretik, a vébé-közvetítéseket zavarta, egy külföldi újságíró egyenesen a „pokol hangszerének” nevezte a fröccsöntött műanyagdarabot.

Szurkolók és nézők ezrei tüntettek az eszköz ellen, mondván, élvezhetetlenné teszi a mérkőzéseket és kizárja az igazi, jól megszokott szurkolást, a dalokat és a közösen skandált indulókat. A játékosok – élükön a portugál Cristiano Ronaldóval – azt állították, hogy gyengíti a koncentrálóképességet.

Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnöke ugyanakkor nagy lelkesedéssel üdvözölte az új zajforrást (mi mást tehetett volna). „Afrikának más a ritmusa, mások a hangjai – mondta a világbajnokság elején, az első kritikák után. – Nem hiszem, hogy be kéne tiltani egy ország zenéjét a saját hazájában. Melyik nemzet szeretné a világon, hogy korlátozzák saját tradícióit?”

Maradjon Afrikában?
AP

Nem ártott volna az alaposabb felkészültség Blatter részéről, ugyanis bátor dolog 35 évet (ennyi ideje része a vuvuzela a dél-afrikai kultúrának) tradíciónak nevezni. Az már említésre sem érdemes, hogy magát a hangszert egy tízéves fiú találta föl, amelynek példányait kilencven százalékban jelenleg is Kínában gyártják.

Bár a vuvuzela most már mindenhol elérhető a világon, a gyártók pedig igyekszenek növelni a piacot, nem hivatalosan már több ország – legelőször Anglia, Új-Zéland és Németország – jelezte, hogy nem szeretnék, ha az eszköz elterjedne a stadionjaikban.

„Szörnyű egy dolog, ami teljesen megfojtja a hagyományos helyszíni szurkolást” – mondta Hans-Joachim Watzke, a német Borussia Dortmund vezérigazgatója, aki a vezetőkkel karöltve már a világbajnokság befejezése előtt összedobott egy korlátozó szabályt a vuvuzela ellen.

Leginkább azonban Angliában indult el szervezett és nagyméretű tiltakozás. Elsőként a Tottenham Hotspur és az Arsenal nevezte nemkívánatosnak a hangszert a stadionjában, majd több angol klub is követte a példájukat: a Liverpool FC, a Birmingham City, a Sunderland és a West Ham United.

Vuvuzelastop Angliában
AP

„A Blues (a Birmingham City beceneve) vezetősége megerősíti, hogy a szurkolóknak nem lehet vuvuzelát bevinniük a St. Andrew’s Stadionba meccsnapon” – tette közzé honlapján és a székházban a Birmingham City együttese. Többek között egészségügyi és biztonsági okokra hivatkozik, akárcsak a hasonló közleményt megjelentető többi angol klub.

Az egyesületek azonban valószínűleg nem csak azt akarják megakadályozni, hogy kárt szenvedjen a hagyományos, tradicionális európai és szigetországi szurkolás. A vuvuzelák hangja a tévéközvetítéseket is befolyásolja, ami csökkentheti értéküket. Márpedig a Premier League világszerte óriási hasznot húz a közvetítési jogok értékesítéséből.

A korlátozás azért sem tűnik despotikusnak, mert a szurkolók maradéktalanul egyetértenek vele. „Ha a stadionban valaki leül a közelemben egy vuvuzelával a kezében, a fején fogom széttörni” – mondta indulatosan egy Sheffield Wednesday-szurkoló.

párizsi olimpia 2024