Sport MTI 2010. június. 24. 22:35

Japán győzelem és továbbjutás a focivébén

A japán válogatott némi meglepetésre kétgólos győzelmet aratott a dán együttes felett a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság E csoportjának csütörtöki harmadik fordulójában, ezzel a holland alakulat mögött másodikként bejutott a nyolcaddöntőbe.

Keiszuke Honda gólöröme
MTI/AP

Két nagy japán helyzetre egy dán lehetőség volt a válasz az első negyedórában, aztán a következő 15 percben pazar szabadrúgásokkal jelentős előnybe kerültek az ázsiaiak. Morten Olsen szövetségi kapitány már a 34. percben cserére szánta el magát, de a játékrész zárószakaszában ezzel együtt sem tudtak felpörögni a dánok az eredményesen védekező és önbizalommal támadó japánokkal szemben.

A második félidőben sem változott alapvetően a helyzet, a távol-keletiek továbbra is szervezetten futballoztak, a dán próbálkozásokban pedig nem volt átütőerő, így némileg váratlanul jött a szépítés egy tizenegyes nyomán. Aztán a végén a japánok akcióból is eredményesek voltak, s szervezett, koncentrált játékukkal megérdemelten jutottak a  legjobb 16 közé, ahol Paraguayjal mérkőznek majd.

A vb-re a magyarok selejtezős csoportjából első helyen kijutó dánok befejezték szereplésüket.

XIX. LABDARÚGÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, DÉL-AFRIKA, 2010
E CSOPORT, 3. FORDULÓ:
JAPÁN - DÁNIA 3-1
(2-0)
Rustenburg, Royal Bafokeng Stadion, 22,967 ezer néző, V.: Jerome Damon (dél-afrikai)
JAPÁN: Kavasima - Abe, Nakazava, Tulio, Komano - Nagatomo, Okubo (Konno, 88.), Endo (Inamoto, 91.), Haszebe, Macui (Okazaki, 74.) - Honda Szövetségi kapitány: Okada Takesi
DÁNIA: Sørensen - S. Poulsen, Agger, Krøldrup (Larsen, 56.), Jacobsen, Rommedahl - C. Poulsen, Jørgensen (J. Poulsen, 34.), Kahlenberg (Eriksen, 63.) - Tomasson, Bendtner Szövetségi kapitány: Morten Olsen
Gólszerzők: Honda (17.), Endo (30.), Okazaki (87.) ill. Tomasson (81.)
párizsi olimpia 2024
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?