A foci-vb után újra angol-magyar a Wembleyben
A magyar labdarúgó-válogatott augusztus 11-én a londoni Wembley Stadionban játszik barátságos mérkőzést az angol csapattal.
Az angol szövetség honlapján megjelent hírt az MLSZ részéről Nemes Ferenc, a szövetséget irányító alelnök és Bienerth Gusztáv nemzetközi igazgató is megerősítette, jelezve: az angolok kérésére ők jelentették be a mérkőzés tényét, amit az MLSZ nagy sportdiplomáciai sikernek tart.
A magyarok utoljára 1996-ban játszottak a legendás létesítményben, akkor 3-0-ra kikaptak. A leghíresebb angol-magyar meccset 1953-ban rendezték a Wembleyben, amikor az Évszázad mérkőzésén az Aranycsapat 6-3-ra diadalmaskodott. Ezzel az első nem brit csapat lett, amely Angliában győzni tudott.
Mindkét válogatott augusztusban már a 2012-es Európa-bajnokság selejtezőire készül majd. Az angoloknak ez lesz az első meccsük a nyári, dél-afrikai világbajnokság után.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.