A szerdai sajtótájékoztatón bejelentették, hogy Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója igent mondott az MLSZ elnökjelölő bizottságának felkérésére. Ha elfogadják, ő lesz a magyar foci első embere.
Reggel a Népszava információira hivatkozva a hvg.hu már megírta, hogy Csányi Sándor elvállalja a Magyar Labdarúgó Szövetség vezetését.
A hivatalos hírt szerdán sajtótájékoztatón jelentette be Nemes Ferenc, az MLSZ megbízott elnöke, aki elmondta: a szövetség május 29-én alapszabályt módosító közgyűlést tart, ezt követően pedig körülbelül harminc napon belül összehívják a tisztújító közgyűlést."Nem nagyon szeretnék addig konkrét dolgokról beszélni, amíg a tárgyalás tart - mondta Nemes Ferenc. - Csányi Sándorral átbeszéltük a magyar labdarúgás jelenlegi helyzetét, ugyanakkor személyi kérdések nem kerültek szóba. Az MLSZ támogatja Csányi Sándort, a magyar futballtársadalom várja őt."
Az alapszabályt módosító közgyűlésre azért van szükség, mert sajtóértesülések szerint Csányi Sándor kisebb elnökséggel kíván dolgozni. Az 57 éves üzletembert márciusban kérte fel az MLSZ, hogy vállalja az elnökséget. Csányi akkor hangsúlyozta: végleges álláspontjának kialakításához teljesen tisztán kell látnia az MLSZ tényleges pénzügyi-gazdasági helyzetét illetően, valamint más lényeges, a magyar labdarúgást és az MLSZ-t érintő kérdésekben.
Az MLSZ-t négy évig irányító Kisteleki István decemberi bejelentésének megfelelően február 27-én lemondott posztjáról, az új vezető megválasztásáig Nemes Ferenc általános alelnök irányítja szövetséget. Az MLSZ szerdai, maratoni hosszúságú elnökségi ülésén (43 napirendi pontot tárgyaltak) döntött a jövő évi NB I-es és NB II-es bajnokságok versenykiírásáról is, a legfontosabb változás, hogy az őszi idény hosszabb lesz. Ennek értelmében a jelenlegi 15 forduló helyett ősszel 17-et rendeznek, így tavasszal 13 játéknapra kerül sor.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.