Tömegverekedés a pályán: megharapta ellenfelét egy kézilabda-játékos
A német szövetség fegyelmi eljárást indított Georgiosz Halkidisz, a Wetzlar csapatának kézilabdázója ellen, aki vasárnap megharapta a Berliner Füchse (Rókák) játékosát.
A 28-26-os fővárosi győzelemmel véget ért bajnoki után tömegverekedés tört ki a pályán, amelyben mindkét csapat teljes létszámban részt vett. A dulakodás hevében a görög légiós akkorát harapott Mark Bult felkarjába, hogy azt vérző sebbel vitték az öltözőbe. A vendégek azt sérelmezték, hogy 27-26-nál a játékvezető nem adott meg nekik egy hétméterest.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.