2010. március. 10. 12:24 MTI Utolsó frissítés: 2010. március. 10. 13:45 Sport

Hemingway is kilépett - vezeti még valaki a magyar focit?

George F. Hemingway, a Budapest Honvéd tulajdonosa szerdán lemondott tagságáról az MLSZ tisztújító közgyűlését előkészítő ad hoc bizottságban.

Az üzletember az MTI-hez eljutott közleményben távozásának okaként az nevezte meg, hogy több dologban nem értett egyet az ötfős bizottságot elnöklő Helmeczy Lászlóval.

"Elképzeléseim alapvetően nem egyeztek a bizottság elnökének elképzeléseivel több, számomra fontos témában. Ilyenkor a helyes út, ha az ember nem terheli a bizottságot konfliktusokkal - olvasható Hemingway nyilatkozata a közleményben. - Azt gondolom, hogy a feladatok elvégzése és a folyamat sikeres befejezése más struktúrát igényel, mely munkát majd az elnökségen, és az NB I-es és NB II-es Bizottságokon keresztül eredményesebben tudom folytatni. A bizottságnak Hemingway és Helmeczy mellett Nemes Ferenc, Kutasi Róbert, valamint Garancsi István a tagja.

Bordás György tavaly augusztusban lett az MLSZ főtitkára, s most jelezte, hogy április 15-ig kívánja ellátni eddigi feladatát. Ő volt egyébként a nyolcadik, aki betöltötte ezt a tisztséget a szövetségben a februárban lemondott Kisteleki István négyéves elnöksége alatt.

A február végén leköszönt elnök helyére még nincs jelölt, sőt, mint arról az MTI megbízható forrásból értesült, az öttagú előkészítő bizottság mindössze egy ülést tartott eddig, s azon még azt a szempontrendszert sem alakították ki a tagok, mely alapján sor kerülhet az utódlás megoldására, a jelöltek kiválasztására.

A bizottság szerdán ugyanakkor egy fővel megfogyatkozott, miután George F. Hemingway, a Budapest Honvéd tulajdonosa lemondott tagságáról, mivel alapvető elképzelései nem egyeztek meg a bizottságot vezető Helmeczy Lászlóéval.

Az MLSZ tisztújító közgyűlésére várhatóan májusban kerülhet sor, ám könnyen elképzelhető, hogy két közgyűlésre lesz szükség, mert ha a helyzet úgy kívánja, a tisztújítás előtt alapszabály-módosítást kell végrehajtani.

párizsi olimpia 2024