A mai meccs különlegességét nem csak az adja, hogy látványos és pörgős meccsre számíthatunk az Old Traffordon, hanem az is, hogy ellenfélként tér vissza Manchesterbe a klub egykori legendája.
David Beckham visszatérése és pályára lépése mindenképpen a mai Manchester United – AC Milan meccs pikantériája. A hazaiak hozzáállása ugyanakkor jóval pragmatikusabb: ők továbbra is sorozatban harmadszor akarnak bejutni a Bajnokok Ligája döntőjébe.
„A milánói győzelem mérföldkő volt számunkra – kezdte Sir Alex Ferguson, a hazaiak trénere. – Szerintem a második félidő közepe felé el is tudtuk volna dönteni a mérkőzést, de Seedorf gólja újra szorossá tette a párbajt. Ha az olaszok gólt szereznek, újra minden nyitott lesz. Nem gondolom, hogy kiemelkedően jók lennénk hátul, ezért nem is látom értelmét annak, hogy változtassak a felfogáson, maradunk a támadó stílus mellett.”
A Milan három éve 3-0-ra győzte le a Manchester United-ot, de a tréner szerint ezúttal egészen másként készülnek a meccsre, mint akkor. Ejtett néhány szót egykori kedvencéről, Beckhamről is. „David fő erőssége mindig is a keresztpasszok voltak, és nehéz kitalálni, hogy ennek fényében milyen csapattal állnak majd ki. Ha David kezd, tartanunk kell ezektől, nem is szólva a szabadrúgásairól.”
A skót tréner nem számíthat eltiltás miatt Michael Carrickre (középpályás), sérülés miatt pedig John O’Shea-re (védő), Ryan Giggsre (középpálya), Michael Owenre (támadó), Andersonra (középpálya) és Wes Brownra (védő).
„Az első meccsen is rengeteg pozitívum volt és még minden nyitott – mondta Leonardo, az olasz csapat vezetőedzője. – Előtte és azóta is jól játszunk, így nincs gond az önbizalommal. Mindenestre egy ilyen meccs mindig más, mint a többi, nem beszélve a körülményekről, hiszen idegenben játszunk és hátrányból indulunk. De nem feltartott kézzel megyünk ki.”
„Nem hiszem, hogy a mai meccsen a taktika lesz a döntő. Sok lehetőségünk van a változtatásra a csapaton belül, sok játékos lépett már pályára ilyen fontos meccsen. Különösen David Beckham fontos eleme a csapatnak, viszont sok mindent kell mérlegelni a pályára küldésénél. Ha szükség lesz rá, ő készen áll.” Leonardo egyetlen emberre nem számíthat szerda este: Massimo Oddo combizomhúzódást szenvedett, így biztosan nem erősíti majd a vendégvédelmet.
BAJNOKOK LIGÁJA 2009/2010, NYOLCADDÖNTŐ |
MANCHESTER UNITED (angol) - AC MILAN (olasz), 20:45 Manchester, Old Trafford V.: Massimo Busacca (svájci) A párharc első mérkőzésén a Manchester United 3-2-re győzött |
Idén a halálra kerestek legtöbbször a Wikipédián
De ennél azért vidámabb témák is előkerültek Taylor Swifttől kezdve az amerikai politikusokon át, egészen a párizsi olimpiáig a top25-ös listán.