Vancouver 2010: meggondolta magát a "négyfordulatos" Pljuscsenko
Nem vonul vissza, sőt, elindul a márciusi világbajnokságon Jevgenyij Pljuscsenko, aki óriási meglepetésre csak második lett a férfiak műkorcsolya-versenyében az amerikai Evan Lysacek mögött a vancouveri téli olimpián.
"Kikérem az orvosok véleményét a térdem állapotáról, és ha zöld utat kapok, akkor ott leszek Torinóban" - közölte szombaton a 27 éves orosz versenyző, aki még a 2014-es szocsi játékokon való részvételt sem zárta ki a folytatásban.
Pljuscsenko rendkívül csalódott volt csütörtökön, mivel négyfordulatos ugrását szerinte a bírók nem az értékének megfelelően pontozták, és többre tartották az ekkora kockázatot nem vállaló amerikai riválisának produkcióját. Emiatt állítólag már a visszavonuláson is elgondolkodott.
A háromszoros világ- és hatszoros Európa-bajnok három évet hagyott ki a 2006-os torinói sikerét követően, és ő lehetett volna az első férfi műkorcsolyázó az amerikai Dick Button (1948, 1952) után, aki megvédi ötkarikás címét.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.