2010. február. 12. 12:46 MTI Utolsó frissítés: 2010. február. 12. 13:04 Sport

Nehéz dolga lesz a magyar rövidpályás női váltónak az olimpián

Nehéz csoportba sorsolták a magyar női rövidpályás gyorskorcsolya-váltót a vancouveri téli olimpián. A tavaly Európa-bajnok csapat a kínaiak, a japánok és a házigazda kanadaiak ellen vívhatja ki a döntőbe jutást, magyar idő szerint vasárnap hajnalban.

Telegdi Attila szövetségi kapitány hozzátette, hogy egyéniben, a férfiak 1500 méteres számában - amelyben érmet is osztanak vasárnap - Knoch Viktor könnyebb csoportba került, ugyanakkor Darázs Péternek nehezebb dolga lesz a selejtezőben. A nőknél az 500 méteren induló Huszár Erika szintén jó eséllyel juthat tovább a közép-európai idő szerint vasárnap hajnalban sorra kerülő első fordulóból. Amennyiben a váltó az első vagy második helyen végez az elődöntőben, akkor a negyediknél rosszabb helyen már biztosan nem zárhatja az olimpiát. A női finálékat február 25-én, csütörtök hajnalban rendezik meg.

"A váltó esetében örültünk volna, ha egy európai gárda is van az ellenfeleink között, de a feladat nem megoldhatatlan - nyilatkozott Telegdi a Magyar Olimpiai Bizottság honlapján. - A kanadaiakat és a japánokat van esélyünk megfogni, Kínáról köztudott, hogy messze a legerősebb ebben a mezőnyben. Meg kell mutatnunk, mit tudunk, s ha ez elég a döntőhöz, akkor óriási bravúrt hajtunk végre, ha nem, akkor pedig marad a B-döntő, és ott igyekszünk becsülettel helytállni."

párizsi olimpia 2024
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.