2010. január. 19. 19:38 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. január. 19. 20:01 Sport

Futsal Eb: kétgólos magyar vereség

A magyar válogatott 3-1-re kikapott Azerbajdzsán csapatától a hazai rendezésű futsal Európa-bajnokság keddi nyitómérkőzésén, a Papp László Sportarénában.

A kilenc honosított brazil játékossal felálló vendégek az első félidőben megérdemelten jutottak kétgólos vezetéshez, majd a fordulást követően sokat javult a magyarok játéka, de egyenlíteni nem tudtak. Az egyetlen hazai gólt Lódi Tamás szerezte a 4. percben.
   
A magyar válogatott második, egyben utolsó csoportmérkőzésén, szombaton a csehekkel találkozik. A hármasból az első kettő jut tovább.

párizsi olimpia 2024
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.