2009. október. 26. 15:10 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. október. 26. 14:59 Sport

Räikkönen még egyszer belead mindent

Kimi Räikkönen, a Ferrari világbajnok finn pilótája szezon végén már biztosan elhagyja az olasz istállót. Forma-1-es jövője még bizonytalan, de bevallása szerint mindent elkövet majd, hogy a szezon utolsó versenyén szépen búcsúzzon a csapattól.


„Az Abu Dhabi Nagydíj az utolsó versenyem lesz a Ferrari volánja mögött, és mint eddig mindig, most is megteszek mindent, hogy a lehető legjobbat hozzam ki az autóból és magamból – olvasható Räikkönen nyilatkozata a Ferrari weblapján. – Jó eredménnyel szeretnénk befejezni ezt az egyébként nem könnyű szezont, és talán meg tudjuk szerezni a harmadik helyet a konstruktőrök közötti világbajnokságon. Nagyon nehéz lesz, a verseny kiéleződött.”

„Interlagosban már eldőlt mindkét világbajnoki cím, így biztos lesznek sofőrök, akik az utolsó futamon kicsit többet kockáztatnak egy jó eredmény érdekében - lévén úgyis eldőlt már minden. Azt se felejtsük el, hogy riválisaink még mindig fejlesztik az idei autót, míg mi a július végi Magyar Nagydíj óta ugyanabban a gépben versenyzünk.” A Ferrari bevallottan a 2010-es versenyautóra koncentrál, az idei szezont az esélyek miatt már korábban feladta. Kimi Räikkönen év végén távozik az istállótól, helyére a kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso érkezik.

Räikkönen és szerelői mindent megtesznek Abu Dhabiban
© AP
„Mint korábban is írtam, itt az ideje, hogy három együtt töltött év után elbúcsúzzam a srácoktól itt a Ferrarinál. Büszke vagyok az elért eredményekre, különösen a 2007-es egyéni- és a 2008-as konstruktőri világbajnoki címre. Az idei szezon nem úgy sikerült, mint terveztük, de végül csak összehoztunk egy futamgyőzelmet és folyamatosan pontokat szereztünk. Reméljük, emlékezetes teljesítménnyel tudjuk lezárni ezt az évet.” A pilóta jóslásokba ugyanakkor nem akart bocsátkozni.

„Több dolog is aggodalomra ad okot a hétvégi versennyel és a pályával, a Yes Marinával kapcsolatban, mivel most lesz először a sportág története során Abu Dhabi Nagydíj. Ezért nehéz bármit is jósolni – tette hozzá Räikkönen. – Amit tudunk, hogy a szervezők mindent megtettek és remek munkát végeztek, mi pedig komoly kihívás és izgalmas verseny elé nézünk. Érdekes lesz, mert napfénynél kezdünk körözni, de már reflektorfényben intik le a futamot. Mindenki nagyon várja már a versenyt.”

Az Abu Dhabi Nagydíj, mint a 2009-es szezon utolsó versenye október 30. és november elseje között kerül megrendezésre. Az egyéni és a konstruktőri világbajnoki cím sorsa már a Brazil Nagydíjon eldőlt. Előbbit a brit Jenson Button, utóbbit csapata, a BrawnGP nyerte.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.