2009. május. 25. 14:00 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. május. 25. 13:57 Sport

Drága jegyek, verekedés és nyílt levél Győrben

A Győr szurkolói nyílt levélben fordultak klubjukhoz, melyben a hétvégi Győr-Újpest NB I-es mérkőzés utáni verekedésre kérnek magyarázatot.


A hazai csapat 4-3-ra győzött, a csalódott vendégszurkolók egy csoportja pedig erőszakosan kívánt elégtételt venni az ellenfél szurkolótáborán a pályán kívül – ha már belül nem sikerült a csapatnak. Az Újpest ugyanis végérvényesen lecsúszott a bajnoki aranyéremről.

A kisalfold.hu értesülései szerint az újpesti drukkereket felháborította a 2500 forintos jegyár, elvegyültek a hazai szurkolók között, így kerülhettek velük egy szektorba. A mérkőzés után a vendégdrukkerek üldözőbe vették a hazaiakat, kisebb verekedéssel zárva az akciót. Klement Tibor, a Győr ügyvezetője elmondta, hogy a rendőrség és a biztonsági szolgálat együtt vizsgálja a történteket és elemzi a videofelvételeket. Az Újpest vezetői telefonon már elnézést kértek a rendbontás miatt.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.