2009. március. 16. 13:54 MTI Utolsó frissítés: 2009. március. 16. 14:02 Sport

Az Újpest edzője szerint botrányos a magyar játékvezetés

Elégedetlen a magyar játékvezetők eddigi teljesítményével, ezért külföldi bírókat kért az Újpest az Alba Volán elleni jégkorong bajnoki finálé hátralévő mérkőzéseire.


A magyar szövetség tájékoztatása szerint a fővárosi csapat hivatalosan, írásban is jelezte igényét. Kovács Zoltán főtitkár elmondta, már megkeresték az osztrák szövetséget a bíróküldés ügyében. "Remélem, nem lesz gond azzal, hogy rövid az idő, és kapunk osztrák játékvezetőt a keddi mérkőzésre" - jegyezte meg.

Az Újpest az első találkozón 5-1-re, a másodikon 6-3-ra kapott ki a címvédő Alba Volántól. A párharc az egyik gárda negyedik sikeréig tart. Pék György, a lila-fehérek edzője a klub honlapjának úgy nyilatkozott, hogy a vasárnapi mérkőzésen volt egy gátló tényező. Ezzel Kincses Gergely játékvezetőre célzott. 

"Sajnos nem tudok elmenni szó nélkül a játékvezetés mellett, amely botrányos volt. Egyébként sem vagyunk túl sokan, de a legjobb embereimet ráadásul a semmiért folyamatosan kiállították. Ezt nehéz elviselni. A döntős sorozat elején nem emeltük fel a szavunkat a magyar játékvezetés ellen, mert bíztunk a korrekt közreműködésben, de sajnos kár volt. Megpróbáljuk túltenni magunkat a helyzeten, hiszen még nem ért véget a döntő" - fogalmazott Pék György.

párizsi olimpia 2024
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.