Kásás Tamás jövőre sem tér vissza a válogatottba
Az ideihez hasonlóan a jövő évben sem szerepel a válogatottban a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Kásás Tamás.
Erről a vlv.hu honlapnak beszélt az olasz Pro Recco magyar légiósa, hozzátéve, hogy a 2012-es londoni ötkarikás szereplés még ott van a tervei között. "Őszinte leszek, kettős érzések vannak bennem. Egyrészről az olimpia fogalma még most is lázba hoz, fantasztikus lenne ott lenni az ötödik ötkarikás játékokon. Másrészt viszont nagyon sok év van a hátam mögött, teli feszültséggel, felelősséggel, elvárásokkal, fizikai és pszichés megterheléssel. Végül beszéltem Kemény Dénessel és arra jutottunk: ahhoz, hogy Londonban hasznára váljak a válogatottnak, a következő nyarat még kihagyom" - fogalmazott a 33 éves pólós, aki legutóbb a pekingi döntőben, 2008. augusztus 24-én szerepelt a nemzeti együttesben, majd jelezte: 2009-ben csak klubcsapatára szeretne összpontosítani.
Kásás az interjúban nem zárta ki, hogy a jövőben egyesületet vált, és esetleg hazatér. "Nincs konkrét elképzelésem, de szeretnék még egyszer az életben magyar bajnok is lenni, egy jó hangulatú csapatban játszva, ahova nem azért térnék vissza, hogy én legyek a király, hanem minden erőmmel és tudásommal, ha kell kiemelkedőt és látványosat nyújtva, ha kell, csak kiszolgálva a többieket, a 'piszkos munkát' elvégezve segítsem a csapatot" - mondta.
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.