2009. november. 20. 15:05 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. november. 20. 14:40 Sport

"Erdei ellenfele nem bokszoló, hanem egy verekedő"

Erdei Zsolt azt mondta: szombati, cirkálósúlyú csatája csak kivétel, és a későbbiekben szeretne visszatérni kedvenc súlycsoportjába, a félnehézsúlyba.


A magyar bokszoló (30 mérkőzés/30 győzelem) közel hat évig birtokolta a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú övét, amelyet 11-szer védett meg, s a címe úgy került máshoz, hogy sohasem vesztette el. Szombaton éjszaka, a németországi Kielben  a Boksz Világtanács (WBC) cirkálósúlyú bajnokával, az olasz Giacobbe Fragomenivel csap össze.

"Ha visszatérek a félnehézsúlyba, egy másik szervezetnél kell majd próbálkoznom" - idézte pénteken a dpa német hírügynökség a 35 éves Erdeit, akinek WBO-övét immár Jürgen Brähmer birtokolja.  "Ez egy kísérlet - jellemezte az általa nem bokszolónak, hanem verekedőnek nevezett Fragomeni elleni ütközetet Fritz Sdunek, a magyar öklöző universumos edzője. - Alkata alapján Zsolt nem cirkálósúlyú."

Fragomeni - aki tavaly októberben szerezte meg az egyik legnagyobb szervezet, a WBC koronáját, s azóta egyszer, idén májusban megvédte - eddig 28 mérkőzést vívott a profik között, s mindössze egyszer kapott ki, legyőzője a jelenlegi nehézsúlyú világbajnok brit  David Haye volt.

párizsi olimpia 2024
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.