Négy-öt arany a cél a londoni olimpián
A Magyar Olimpiai Bizottság szerint négy-öt aranyérem, összesen 15 dobogós helyezés és 120 pont megszerzése a reális elvárás a 2012-es londoni olimpián.
A MOB pénteki elnökségi ülésén elhangzott, hogy a szövetségi elvárások összegzése alapján hat sportág (birkózás, cselgáncs, kajak-kenu, úszás, vívás, vízilabda) vezetői terveznek aranyat, míg további négy szövetségben (atlétika, ökölvívás, sportlövészet, torna) gondolkodnak olimpiai éremben. A MOB által reálisnak vélt 4-5 első helyezés, 15 dobogó és 120 pont megszerzését 150-160 fős csapat vívhatja ki.
Jelenleg 1064 sportoló tartozik az olimpiai kerethez, s ebből 338-an mondhatják magukat az A keretnél számításba vett versenyzőnek. A szűkített csoportba azok kerültek, akik felnőtt világversenyen 1-8-ba, utánpótlás világeseményen 1-3-ba kerültek, illetve részt vettek a pekingi olimpián. Pekingben három aranyat, hat ezüstöt és két bronzot szerzett a magyar küldöttség.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.