2009. augusztus. 13. 08:45 MTI Utolsó frissítés: 2009. augusztus. 13. 09:37 Sport

Czink legyőzte Ivanovicsot

Czink Melinda két játszmában legyőzte szerdán a 11. helyen kiemelt szerb Ana Ivanovicsot a kétmillió dollár összdíjazású cincinnati keménypályás női tenisztorna 2. fordulójában.

A világranglistán 59. magyar játékos és korábbi világelső riválisa - a viadal honlapja szerint - az első szettben egyaránt sok hibával játszott, s úgy jutott el rövidítésig, hogy háromszor veszítette el adogatását. A tie-breakben is nagy csatát vívtak, ám Czink a végén jobban koncentrált, és előnyhöz jutott.

A második játszmában is a magyar teniszező volt a jobb, összesen tizszer jutott bréklabdához, míg ellenfele csupán egyszer, igaz, Ivanovics azt a lehetőségét ki is használta, Czink pedig csupán kettőt, ám ez is elég volt ahhoz, hogy 1 óra 50 perc alatt megnyerje a találkozót.

"Azt a taktikát választottam, hogy letámadom Ivanovicsot, s ezzel érezhetően megleptem. Ennek volt köszönhető a siker - nyilatkozta Czink. - A mérkőzésen nagyon zavaró volt a szerb szurkolók viselkedése, akik vélhetően elkeseredettségükben háromszor is belefütyültek a szervámba."

Czink Melinda a nyolcaddöntőben a nyolcadikként rangsorolt dán Caroline Wozniackival találkozik.

Eredmények:
2. forduló (a 16 közé jutásért):
S. Williams (amerikai, 2.)-K. Bondarenko (ukrán) 6:3, 6:2
Gyementyjeva (orosz, 4.)-Wickmayer (belga) 6:3, 6:4
Wozniacki (dán, 8.)-Wozniak (kanadai) 4:6, 6:4, 6:4
Bammer (osztrák)-Radwanska (lengyel, 13.) 6:0, 7:5
Peng (kínai)-Martinez Sanchez (spanyol) 5:7, 6:2, 6:1
Hantuchova (szlovák)-A. Bondarenko (ukrán) 7:5, 1:6, 6:4
Cirstea (román)-Grönefeld (német) 6:3, 6:2

Korábban közölt eredmények:
CZINK-Ivanovic (szerb, 11.) 7-6 (8-6), 7-5
Pennetta (olasz, 14.)-SZÁVAY 6:2, 6:4
Jankovic (szerb, 5.)-Kirilenko (orosz) 7:6 (8-6), 6:3
Zvonarjova (orosz, 7.)-Klejbanova (orosz) 6:4, 1:6, 7:5
Azarenka (fehérorosz, 9.)-Csakvetadze (orosz) 6:4, 6:2
Clijsters (belga)-Schnyder (svájci) 6:2, 7:5

párizsi olimpia 2024
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.