41. Kékszalag: rekordmezőny gyűlt össze, 612 hajó a rajtnál
Rekordmezőnnyel, 612 hajóval rajtolt el pénteken 9 órakor a 41. Kékszalag Balaton-kerülő vitorlásverseny mezőnye. Európa leghosszabb tókerülő viadalán az eddigi csúcsot a tavalyi esztendő tartotta, amikor 578 hajó indult.
Több mint 600 hajó indult az idei Kékszalagért a Balatonon. Tömegsport © MTI |
Litkey legnagyobb kihívói között a Boden-tó idei körbehajózásán első Király Zsoltot (Sponsor Wanted), valamint Soponyai Gézát (Avatar) és Láng Róbertet (RC44) tartják számon.
Külön színfoltot jelent a versenyen az 1955 óta 10 óra 40 perccel rekorder Nemere II-vel induló női csapat, valamint Detre Diána, aki első női szörfösként akarja megkerülni a tavat, s teljesíteni a 150 kilométeres távot.
A 41. Kékszalag T-Mobile Nagydíj és Fesztivál csütörtökön az utánpótlás versenyzőknek rendezett Kékpántlikával kezdődött. A parti programok között lesz Tér-Film-Zene fesztivál, koncertek, valamint repülőshow. Ezúttal is számos híresség indul a versenyen, Csiszár Jenő Litkey csapatát „erősíti”, rajta kívül többek között Gundel Takács Gábor, Bagi Iván, Keleti Andrea és Dér Heni is vízre száll.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.