2008. október. 02. 20:45 MTI Utolsó frissítés: 2008. október. 02. 20:34 Sport

Forrósodik a helyzet Lengyelországban

Miroslaw Drzewiecki lengyel sportminiszter a helyi parlament sportbizottsága előtt is megerősítette azt az álláspontját, hogy a labdarúgás megtisztításához elengedhetetlen a szövetség (PZPN) radikális átalakítása.


A sportminiszter bizottsági meghallgatása során elmondta, nem tudja elképzelni, hogy a nemzetközi (FIFA) vagy az európai szövetség (UEFA) azért nem engedné pályára lépni a lengyel válogatottat az október 11-i és 15-i világbajnoki selejtezőkön, mert elkezdődött a sportágat eddig jellemző törvénytelenségek felszámolása.

Drzewiecki a Parlamentben is elmondta, hogy a PZPN alapszabálya nem felel meg a hatályos jogszabályoknak, és a futballszervezet nem tudott érdemben fellépni a korrupció ellen. A sportminiszter azt is elmondta, hogy a PZPN-ben uralkodó áldatlan állapotokat igazoló dokumentumokat elküldi a FIFA és UEFA részére. Drzewiecki biztos benne, hogy ezek után a válogatottnak semmilyen szankciótól nem kell tartania.

A tárcavezető csütörtökön találkozott a PZPN képviselőivel is, akikkel pénteken folytatja a tárgyalásokat a jelenlegi helyzet minél gyorsabb megoldása érdekében.

A sportminiszter hétfőn hívta vissza a PZPN teljes vezetőségét és felügyelőbiztost bízott meg az átmeneti irányítással. A FIFA és az UEFA továbbra is a régi vezetést tekinti legitimnek és kilátásba helyezte, hogy felfüggeszti Lengyelország tagságát, ami többek között azt jelentené, hogy a nemzeti együttes nem játszhatja le a soron következő két világbajnoki selejtezőjét (Csehország és Szlovákia ellen), hanem ezeket a találkozókat 3-0-ás eredménnyel a riválisok javára igazolják.

Az ügynek lengyel sajtóértesülés szerint olyan következménye is lehet, hogy az UEFA elveszi a 2012-es Eb rendezési jogát az országtól, amely Ukrajnával közösen lenne házigazda.
párizsi olimpia 2024
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.