Harmincezres lesz a Fradi új stadionja
Kevin McCabe, e Ferencváros angol tulajdonosa tegnap Budapestre repült abból a célból, hogy a klubvezetéssel és a kivitelezőkkel tárgyalásokat folytasson az Üllői úton tervezett új FTC-stadionról. Az arénában a tervek szerint mintegy 30 ezren buzdíthatják majd a Fradit - olvasható a klub honlapján.
Az Üllői úti stadion napjainkban |
Egyelőre nem tudni, hogy az új létesítmény a mostani arénához képest mennyire lesz elforgatva, de azt tudni, hogy semmiképpen nem marad eredeti helyén. Klubvezetői ígéret szerint minden munkával kész lesznek két éven belül, és a régi-új – remélhetően inkább új – szurkolótábor beköltözhet „új otthonába”.
„Mindenképpen csökkentjük a keretet, a tavaszi szezont 25-30 játékossal tervezzük elkezdeni – mondta Terry Robinson. – Télen tovább szeretnénk erősíteni a gárdát magyar és külföldi játékosokkal, ezen kívül a szakmai stáb is folyamatosan bővül.”
Mint a szakember elmondta, a Ferencváros jelenleg 800 millió forintból gazdálkodik, a cél pedig továbbra is egyértelmű: újra NB I-es, nemzetközi kupákban is induló csapatot faragni a Fradiból.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.