A Real Madrid nem engedi Robinhót az olimpiára
A brazilok élesen kritizálják a Real Madridot, amiért a spanyol csapat csak most közölte, hogy nem áll szándékában elengedni Robinhót a pekingi olimpia labdarúgótornájára.
A királyi gárda hétfőn azt kérte, hogy vegyék ki a brazil csapatból a 24 éves játékost, mert ágyéksérüléstől szenved. Robinho egyike annak a három 23 éven felüli futballistának, akit meghívtak a brazil olimpiai együttesbe.
A brazil szövetség (CBF) rendkívül ingerülten reagált a Real kérésére, mivel úgy érzi, a klub az utolsó pillanatban közölte döntését, amely így jelentősen hátráltatja a dél-amerikai gárda felkészülését.
A CBF értetlenül áll a helyzet előtt, hiszen július 7-én kihirdette az olimpiai keretet, s akkor a Real Madrid nem jelezte problémáját Robinho szereplésével kapcsolatban, egyúttal megjegyzi, hogy tavaly megengedte a klubnak, hogy Robinho pályára lépjen az utolsó spanyol fordulóban, s emiatt késett a Copa America előtti 15 napos edzőtáborból.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.