2008. május. 30. 12:40 Vincze Szabolcs Utolsó frissítés: 2008. május. 30. 12:37 Sport

Pirlo foglalhatja el Totti helyét az olasz válogatottban

Andrea Pirlo az olasz válogatott csöndes középpályása. Nem csinál botrányt, nem hangos tőle a sajtó, viszont találékony játéka miatt hamar ráragasztottál a „foci Leonardója” megtisztelő becenevet. Milánói csapattársai gyakran egyszerűen csak „metronómnak” nevezik, mert a pályán nagyrészt ő diktálja az AC Milan ütemét.


Tanítani való mozdulat. Ebből a szabadrúgásból is gól lett
© AP
Miután Francesco Totti, aki sokáig az olasz válogatott jelképe volt, a világbajnokság után bejelentette visszavonulását a nemzeti csapattól, Andrea Pirlo szerepe és fontossága az Azurri számára igencsak megnövekedett. A játékos ennek ellenére az olaszok egyik legszűkszavúbb, ugyanakkor leginkább magának való játékosa is. Néha egyenesen úgy tűnik, mintha nem lenne tisztában saját nélkülözhetetlenségével.

„Ilyen vagyok. Nem érdekel, hogy híres vagyok-e vagy sem – mondja az érintett ezzel kapcsolatban. – A szabadidőmet inkább a családommal töltöm, mintsem hogy eladjam magam valakinek. Megteszem, ami a kötelességem, de magamnak őrzöm a szabad időmet. Amiből egyébként sincs túl sok.”

Fantasztikus tehetségnek tartották már akkor is, amikor tizenhat évesen bemutatkozott az olasz első osztályban. A most 29 esztendős középpályás 1998-ban az Internazionale csapatába igazolt és alapembere lett Olaszország U-21-es csapatának is. Sztárjátékossá azonban csak akkor vált, amikor 2001-ben a városi rivális AC Milanhoz szerződött.

Carlo Ancelotti, a milánóiak trénere sosem egyszerű középpályásként kívánta játszatni és kezdettől fogva karmesterként tekintett Pirlóra. Bár Francesco Totti árnyékában szürke eminenciásként tette a dolgát a válogatottban, a tény, hogy eddig 46-szor hívták be a nemzeti csapatba bizonyítja: ott is nélkülözhetetlen lett.

Idővel szabadrúgás-specialista vált belőle, csapattársai edzésen is az ő módszereit próbálják ellesni. „Próbálom elmagyarázni és megmutatni a többieknek, mit hogyan csinálok A válogatottnál Di Natale, Quagliarella és Iaquinta, a Milannál Seedorf próbálja utánozni a módszereimet.”

„Kakával is szeretek együtt edzeni, de mondtam már neki, hogy lemásolni valamit egyáltalán nem egyszerű. Mivel büntetőlövőként úgy hiszem, már átvette a szerepemet, ennél több bizonyíték nem is kell arra, hogy jól halad a gyakorlással. Én is sokat tanultam, aminek köszönhetően kifejlesztettem a saját stílusomat. Idővel rájöttem, hogy mindenre figyelni kell és a lábak mozgása a lényeg. Sok mindent tanultam a brazil Juninhótól" – árulta el Pirlo.

Érdekes, hogy a legtöbb ember számára az maradt a 2006-os világbajnokság legemlékezetesebb pillanata, amikor a francia Zinedine Zidane lefejelte Marco Materazzi mellkasát. Arra viszont kevesen emlékeznek, hogy kit választottak a döntő legjobb játékosának: Andrea Pirlót. Sőt, az olasz válogatott hét világbajnoki mérkőzéséből háromszor kapta meg ezt a címet

„Született brazil! – mondta egyszer róla Luiz Felipe Scolari, a portugálok szövetségi kapitánya. – Személyisége és játéka abszolút feljogosítja, hogy a jövőben az olasz válogatott vezére legyen.” Andrea Pirlo a 2008-as Európa-bajnokságon igazolhatja e szavakat.

párizsi olimpia 2024
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.