Foci hvg.hu/MTI 2015. október. 28. 13:33

Blatter szerint már korábban le kellett volna köszönnie

Sajnálja, hogy nem távozott a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség éléről már 2014-ben, közvetlenül a brazíliai vb után - jelentette ki Joseph Blatter elnök, akivel szemben - több magas beosztású vezetővel, így a FIFA-alelnök és európai futballelnök Michel Platinivel egyetemben - vizsgálat folyik pénzügyi szabálytalanságok, korrupció gyanúja miatt.

Blatter a TASZSZ orosz hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy a regionális szövetségek többségének vezetői azonban addig győzködték, míg rábírták a maradásra. A 79 éves svájci sportvezető a terjedelmes interjúban úgy fogalmazott, hogy a FIFA jelenlegi válsága mögött a két legnagyobb "geopolitikai erő", Oroszország és az Egyesült Államok konfliktusa húzódik meg.

Blatter szerint a krízis hátterében az áll, hogy míg a 2018-as labdarúgó-világbajnokságot Oroszország kapta meg, többek között Angliát megelőzve, addig a 2022-es vb rendezési jogát Katar szerezte meg, s nem az Egyesült Államok. Hozzáfűzte, ha a 2010-es FIFA-szavazáson az amerikaiak nyertek volna, ma nem lenne szó semmiféle krízisről. Szerinte Katar Nicolas Sarkozy akkori francia államfő és a szintén francia Michel Platini UEFA-elnök közbenjárására győzhetett, mivel "négy európai ország szavazata átment az Egyesült Államoktól Katarhoz". Az arab ország a negyedik voksolási körben 14-8-ra nyert az amerikaiakkal szemben.

Blatter külön kitért Platinire, mondván kezdetben a "legjobb barátok" voltak, később azonban a helyzet megváltozott. "Platini mindig FIFA-elnök szeretett volna lenni" - jelentette ki Blatter, aki szerint az UEFA-elnökkel is az történt, mint mindenkivel, aki az UEFA-ba megy, szerinte megfertőződik az "anti-FIFA nevű vírussal". Blatter ugyanakkor védelmábe is vette a francia sportdiplomatát, szerinte a Platininek juttatott kétmillió svájci frankos, és a 2011-ben kifizetett pénz az 1999 és 2002 között a FIFA-nak végzett munkájáért járó illetmény volt. Blattert október 8-án - Platinivel együtt - 90 napra felfüggesztette tisztségéből a FIFA etikai bizottsága, ezzel egyben eltiltva mindenfajta labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.