Egy animációs kisfilm két percben foglalja össze a nem túl eseménydús spanyol-francia összecsapást.
Rögtön a klip elején kijelenti del Bosque mester, hogy a futball már nem olyan izgalmas, mint volt. Erre reflektál Laurent Blanc: "versenyeznünk kell Roy Hodgson zseniálisan védekező angoljaival."
A két csapat villámgyors bemutatása következik,ahol kiderül, hogy a franciáknál szerepel aggódó, úgysem gólszerző, ideges, unott és futball utáló, míg a spanyoloknál jelentéktelen passzolók alkotják a keretet.
Ezt követően elkezdődik a játék. Onnantól a képek magukért beszélnek. Öröm végignézni, két perc alatt is lejátszhatták volna a mérkőzést, ez tény.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.