Az úgy szokott lenni a nagy tornákon, hogy az angolok összekerülnek a svédekkel, vezetnek 1-0-ra, azután kikapnak 2-1-re. Ez most is pontosan így történt – egy darabig.
Egy darabig az angolok vezetnek. Bekerült Andy Carroll, a (bajnokságban 8.) Liverpool cserejátékosa, kap egy jó 30 méteres ívelést Gerrardtól és befejeli. (Hodgson szövetségi kapitány úgy gondolta, ki lehet használni azt, hogy bármennyire magasak is a svéd védők, a levegőben gyengék.)
Jó. Andy Carroll egyébként is szorgalmasan szaladgál a pályán, időnként meg tudja tartani a labdát, valószínűleg többet fut ezen a meccsen, mint mondjuk 2012-ben eddig összesen. Az angol védelem hozza magát, elől Welbeck és Young is ficánkolgat, és Carroll ide vagy oda, nem ívelgetik a labdát angol módra csak úgy középre, hátha lesz valami. Amikor néha megteszik, semmi nem történik.
De vezetnek.
A második félidőben hirtelen futballmeccs kerekedik a küzdelmesen becsületes unalomból. Mintha tudnák, hogy a hagyományok alapján most ők következnek, magukhoz térnek az eddig frusztrált és még az angoloknál is unalmasabb svédek. Az ember meglepődhet. Glen Johnson öngólja az „előfordulhat” kategóriája, de az ezt követő második svéd gól előtt az angol kapu előtere olyan, mint egy rikító sárga mező, tele svédekkel, a kékmezes angolokat mintha kitiltották volna a környékről.
Úgyhogy előáll a történelmi 2-1 a svédek javára, ahogyan ez lenni szokott.
Harsog az Eb-re érkezett angol szurkolói zenekar – az első meccsen csak kiabálni tudtak, mert hangszereiket elkobozták.
Meglepetés 1. Alaptétel: az angolok támadni nem nagyon tudnak, csatáruk is alig akad, de a védelmük...ezt az angol védelmet a torna egyik legjobb 30 percét játszó svédek rendre könnyedén zavarba hozzák és még azt is megengedhetik maguknak, hogy Zlatan Ibrahimovic időnként tőle szokatlanul pontatlan. Lehet, hogy az angol védők olvassák a The Independent című londoni napilapot: a spanyol edző Rafael Benitez, aki 2005-ben BL-t nyert a Liverpoollal, gondosan elmagyarázza, hogyan kell a nagy Zlatant lefogni.
Meglepetés 2. Alaptétel: az angolok támadni nem nagyon tudnak. Érkezik egy csere, Theo Walcott, aki leginkább arról ismert, hogy az Arsenalban ő a Premier League gólkirálya, (az Eb-n leszerepelt) holland van Persie egyik kiszolgálója. Van Persie most nincs a pályán, ezért Walcott maga próbálkozik és első labdaérintése gól. Úgy 23-24 méterről. (A labda fínoman megpattan Larsson-on és ez becsapja a svéd kapust.)
Most akkor fölborult a történelmi forgatókönyv. A csökkenő lendülettel támadó svédek nem győznek 2-1-re.
Következik az Eb (eddigi) Gólja. Fentnevezett Walcott, aki immár 17 perce tartózkodik a pályán és már lőtt egy gólt, valahogyan odapasszíroz egy labdát az ötös környékére. Ott ólálkodik Danny Welbeck, a kapunak majdnem teljesen háttal és mögötte egy védő. Jön a labda. Welbeck szinte kicsavarodik, kinyújtja a jobblábát és a sarkával bepattintja. 3-2.
A hátralévő 17 perc a svédeké. A győzelem az angoloké.
A brit média a csere mestereként fogja Hodgsont ünnepelni. És mostantól keddig az lesz a kérdés: az ukránok ellen (egy pont legalább kell az angoloknak, az ukránoknak három kell) már játszhat Rooney – de ki helyett?
A tipp: Ashley Young.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.
