Vannak meccsek, amelyek korra, nemre való tekintet nélkül minden élőlény ügyei. A spanyol – olasz pontosan ilyen, erről mindenkinek van/lesz véleménye, meccs előtt, közben és után is. Nekünk is van, szűken nyernek a spanyolok. Vagy az olaszok. De a legvalószínűbb egy erős döntetlen.

Kérem engedjék meg, hogy a címvédő, mellesleg világbajnokként érkező spanyolokat ne méltassuk egyenként. A Barcelona – Real Madrid közös csapat (jó, kiegészülve egy-két vendégmunkással) minden játékosát ismerjük, hiszen év közben egymást osztják a bajnoki meccseken és kupameccseken egyaránt, ha jól emlékszem tavaly hat El Clásico volt nyolc hónapon belül, szóval kicsit olyan, mintha az ismerőseink fociznának.

Ellenben méltassuk a mesterüket, a tűzoltó-főparancsnok kinézetű Vicente del Bosque urat, aki a bajusza alatt somolyogva immár a világ egyik legjobb (ha nem a legjobb) edzője, aki képes arra, hogy a legnagyobb sztárokat is csapattá gyúrja, és motiválja a primadonnákat, amikor pályára lépnek.

Spanyolország a legnagyobb esélyesként érkezett az Eb-re, és csodálkoznék, ha ez a teher nyomasztaná őket. Egyszerűen azért, mert megszokták. Nem volt mindig így, sőt legtöbbször pont nem így volt – már ami a spanyol válogatottat illeti. Mert sok éven (évtizeden) át kezelte őket a világ titkos esélyesnek bármilyen nagy torna előtt, de valahogy soha sem sikerült igazán nagyot játszani, legalábbis a huszonegyedik századig. Legemlékezetesebb talán az a vébé meccsük volt, amikor egy hat-nullás győzelemmel estek ki a csoportjukból, és gólöröm helyett gólsírás volt a meccsükön, nem volt ez régen, talán ezerkilencszázkilencvennyolcban, még Zidane király regnálása idején.

Szóval azóta megváltozott a világ, a spanyolok már tudják, hogyan kell nyerni, meg kupát a magasba emelni, a legnagyobb veszély éppen az, hogy már talán meg is szokták, és a megszokás a profi futballista ópiuma, belassul és tompa lesz tőle még a legjobb is. Hát ezt nem hagyja majd del Bosque mester, akinek a legnagyobb gondja alighanem az, hogy Torres kezdjen, vagy ne kezdjen, esetleg, hogy melyik mezben játsszon a csapata aznap.

Az olasz válogatott ezzel szemben olyan gödörből érkezik az Európa-bajnokságra, aminek még az alját sem látni egyelőre. Hiszen amikor válogatott játékosokat, meg az aktuális bajnokcsapat (Juventus) vezetőedzőjét (is) megérinti a bundázás gyanúja, akkor a mentális állapot színvonala erős zuhanásnak indul, csapaton kívül, és csapaton belül egyaránt.

Azért az mégiscsak erős, hogy az Eb előtt vezető olasz politikus szájakból olyan ötletek ugranak elő, miszerint három évre be kéne csukni a profi ligát, meg hogy a válogatott most inkább ne induljon a kontinens-bajnokságon. Az olaszok kuplerájból érkeznek a meccsre, és az egyszeri szurkoló ettől még be is pánikolhatna, ha nem emlékezne ezerkilencszáznyolcvankettőre. Amikor is hasonló körülmények közül nyert világbajnokságot a Squadra Azzurra, bizonyos Paolo Rossi vezérletével, aki zsivány volt, kegyetlen, és középcsatár, és éppen egy bunda miatti eltiltásból érkezett vissza a válogatottba, és lett vb-gólkirály.

Ezzel csak annyit akarok mondani, hogy az olasz válogatottal kapcsolatban általában borul a logika. Mellesleg a csapatukban van még egy-két világbajnok, meg van aranylabda tulajdonos is, szóval ne kezeljük őket nyeretlen kétévesként.

Gyaníthatóan a csoport két továbbjutója csap össze ma este, szóval még az is lehet, hogy játsszanak egy izgalmas döntetlent. A pánik elkerülése végett. Aztán majd a döntő környékén megvadulnak – feltéve, ha eljutnak addig.

Kis országok nagy focija?

Mi is lehetnénk az egyik a pályán, mármint mi magyarok, legalábbis a pár napja lejátszott barátságos meccs alapján például Írország helyett. A horvátok meg valahogy mindig odakeverednek a legjobbak közé, még akkor is, amikor Suker már nyugdíjba vonult. Meg kéne tanulni tőlük szerencsésnek lenni.

Írország tíz éve nem járt világversenyen, most pótselejtezőn vívta ki a jogot az észtek ellen, mivel a selejtező csoportjukban az oroszok megelőzték őket. Kis szerencse kellett, hogy ide jussanak (meg Kassai Viktor, aki vezette az észtek elleni visszavágót, és akit azóta nagyon szeretnek Írországban), meg kellett egy világhírű mester, bizonyos Trapattoni úr, aki elhitette a focistákkal, hogy (újra) van keresnivalójuk a nemzetközi porondon. Kétségtelenül a mester a legnagyobb sztár a csapatban, aztán jön Keane, aki már nem fiatal, meg nem is top ligában játszik (a Los Angeles Galaxy a klubja),  de gólt lőni tud, mindig is tudott. És most muszáj is lesz neki, mármint betalálni a horvát kapuba, mert lássuk be, a hátralévő két meccsükön (az olaszok és a spanyolok ellenében) nem feltétlenül a brazilos támadófoci lesz az ír válogatott csodafegyvere.

Given -t, az ír kapust kell még megemlíteni, egyrészt mert valószínűleg az utolsó nagy tornája a veterán játékosnak ez az Eb, másrészt meg rá hárul a legnagyobb feladat a csapatban, ha a horvátok ellen nem is, utána mindenképpen. Tudjuk, hogy képes bravúrokra, pár napja a magyar válogatott elleni meccsen csapata legjobbja volt. Aztán van még egy fiatal titánjuk is, Aiden McGeady, ő a Szpartak Moszkva légiósa, és kétharmadnyi Dzsudzsák volt az ára, szóval nem egy olcsójános. Állítólag villámléptű, meg jól cselez, meg lecsap mint a keselyű, mondjuk az ellenünk játszott felkészülési meccsen ez nem látszott, elfogultság nélkül írom, hogy a mi Balázsunk drágábbnak tűnt... Mindenesetre az írek bíznak új titánjukban, nincs okunk nem hinni nekik.

A horvát válogatott is pótselejtezős volt, Törökország csapatát ütötték el az Eb-részvételtől, és csatlakoztak (vissza) az elithez, miután a két évvel ezelőtti világbajnokságra nem sikerült eljutniuk.

Igaz előtte az Eb-n – tehát négy évvel ezelőtt – majdnem döntőztek, finoman fogalmazva tehát nagy szakmai és érzelmi hullámvasúton ülnek a horvát foci résztvevői és rajongói, immár hat esztendeje, a „nagy generáció” leváltása óta. Hat éve ugyanaz a mesterük is, bizonyos Slaven Bilic, aki a torna után Oroszországba távozik, a Lokomotív Moszkva kispadja várja. Biztos szeretne szépen búcsúzni, és ehhez az első meccsen nyerni kellene, mert nagyon nehéz lesz a folytatás. Azért azt a tényt ne felejtsük el, hogy a horvát válogatott öt éve a világ tíz legjobb válogatottja közt tanyázik a FIFA ranglistáján, szóval ők a meccs esélyesei, nem az ír csapat.

A horvátok karmestere bizonyos Luka Modric, ő a Premier Ligában pallérozódik, és gólpasszkirályként tartják számon a statisztikusok. De van itt labdarúgó az orosz első ligából, a spanyol ligából, és a német bajnokságból is, azaz a horvát csapat igazi profikból áll. Ha könnyedén és szellemesen tudnak játszani, akkor meg kell verjék az íreket, az egyszerű paraszti logika alapján. Egyszerűen jobb játékosok fociznak náluk, mint Trapattoni csapatában. Ha azonban az írek fegyelmezettek, koncentráltak, s mondjuk kiveszik a játékból Modricot, akkor nehéz másfél óra vár déli szomszédunk legjobbjaira.

Kicsit szurkoljunk nekik, már a jószomszédi viszony miatt is. Az íreknek meg az ősz mester miatt.

De ne legyen döntetlen.