Egy győzelem az újjáépülő románok ellen, egy pedig a komplett csapattal felvonuló olimpiai ezüstérmes olaszokkal szemben – amikor januárban kiírják a kapitányi posztra a pályázatot, Benedek Tibor épp két, „saját kezűleg” levezényelt győzelemmel írhat be többet a kandidálásba, mint bárki más az esetleges jelentkezők közül. És nem kizárt, hogy épp ez fog dönteni.
– Gratulálok Tibi, már csak a következő három-négyszáz meccset kell megnyerned, és te is a mennybe mész!
– Háromszáz meccs? El is vinne a mentő!
Rövid meccsvégi kvaterkázásunk első mondatai ezek a fehérvári uszodából, amikor már minden elcsendesült, és kivártam, hogy Benedek Tibor egy pályakezdő szövetsgéi kapitány lelkesedésével még a Komlósi Oktatási Stúdió tanoncának vizsgainterjújában is vagy öt percig elemezze a történteket, a többi hat-nyolc kamerás kérdezz-felelekről nem is beszélve. Kemény Dénes azért ebben már erősen rutinírozott volt, ő negyedóra alatt letudta az összeset, amire Tibi most vagy 30-40 percet áldozott – node a lelkesedés, ugye.
Mert hát az volt, előtte a medencében is, így sikerült legyőzni az olaszokat 6-5-re, ami, akárhogy is nézzük, fegyvertény. Kicsit fura volt a mérkőzés, 35 emberelőnynél – lásd keretben – 11 gól, nos, ez hivatalosan a vérszegény jelzővel illethető, viszont az is tény, védekezésben magasiskolázott mindkét együttes, bár a miénké jobban tetszett, úgy egyébként. Már csak azért is, mert az olaszok által kiharcolt (?) előnyöknek nagyjából a 60-65 százaléka származik színészkedésből (jóindulatú becslés), nálunk azért ez 5-10 százalékon mozog, ami persze rögtön azt is megmagyarázza, azzuriék miként lettek világbajnokok és olimpiai ezüstérmesek az elmúlt két évben.
| Könnyen bepalizható amatőrök, síppal a szájukban |
Sajnos, azt kell mondanom, hogy a sportág csúnyábbik arcát is láthattuk – és alapvetően újból és újból kiderül, mi az igazi rákfenéje a vízilabdának. Nem újdonság persze: a játékvezetés. Nagyon kevés, mondhatni, egyre kevesebb az igazán jó bíró, aki konok és következetes. A játék alapvetően élvezetes lehet, csak annyi kell, hogy alkalmazzák a szabályokat. Ez a szombati magyar-olaszon sem sikerült, követhetetlen módon fújkálták az előnyöket, ám többek között azért is nyertünk, mert mint Tibor mondta, sikerült alkalmazkodni a nagy kuszasághoz is.
|
Mindegy, ez a múlt: annyi visszalövést illik még megtennünk a londoni negyeddöntő okán, elvégre ott is velük játszottunk, hogy a mai meccset már csak azért sem veszíthettük el, mert nem kaptunk műsoron kívüli gólokat. Mind az öt a „belefér” kategóriába tartozik, az első kettő jött egyenlő létszám mellett – megesik, hogy az embert néha leússzák –, a többi mind hátrányból esett, node hármat kapni 16 hárányból kifejezetten csinos mutató. Ugyanakkor nem akadt be egyetlenegy sem nyolc-kilenc méterről, mint augusztusban – akkor négy is, leginkább az jelentette a végzetünket.
Kétségtelen, a hat gól kevés, úgy összességében, ám a szoros végjáték leginkább azon múlt, hogy amikor megroppanthattuk volna őket, azaz lehetőségünk volt a plusz háromra, rendre kimaradtak a fórok. Ám azt is tudjuk, épp az lett volna a zavarba ejtő, ha nekiállunk brillírozni, mert ifjú és bohó újoncaink esetleg elhitték volna, hogy még a bab is hús. Nem, most a vasfegyelem és a kőkemény hajtás volt terítéken, a 21. század vízilabdája egyébként is erről szól. Ráadásul egy ilyen őszi meccsen még senki sincs ereje teljében, olimpia és/vagy nyári szünet utáni újrakezdéssel, heterogén klubedzés-minőséggel a hátak mögött ez nem egy nyári, egységesen végrehajtott, a csapat tagjait azonos erőállapotba hozó felkészülést követően megvívott parti volt. Látszott is, amúgy: a negyedik negyedre, pólós szlenggel élve, itt is, ott is a seggükön vették a levegőt a játékosok, márpedig ebben a sportban száznyolcvanas pulzussal, besavasodva, vöröslő fejjel iszonyúan nehéz a majd félkilós labdát egy bónusz védőmanccsal az arcodban pontosan irányítani.
Az már látszik, hogy Benedek alapvetésként olyan játékot követel meg a csapatától, amilyen ő maga volt. Fegyelem mindenekfelett, kőkemény, agresszív védekezés – színezni csak akkor, ha amúgy minden stimmel. Hozzáteszem: ő sosem színezte, nem volt az a típus, de azt pontosan tudja, a Varga Bros-nak (Dani és Dumi) aligha tilthat meg néhány ösztön diktálta brillt – bár speciel szombaton egyikük sem varázsolt, Dumi kissé betegnek érezte magát, ezért amíg volt ereje, betörölt két előnyt az első negyedben, míg Daninak valamiért nem ment annyira, lőtt egy szép gólt, viszont adott két-három olyan szörnypasszt, ami méltatlan az ő fényes tudásához (no meg a csapatkapitányi poszthoz).
De visszatérve a vezér fonalához, Benedek Tibi egyik mondata a mai napig a fülemben cseng: amikor Horkai György lett a kapitány 1993-ban, az akkor még ifjú balkezes röviden összegezte az új szemléletet: „húsznál nyaktiló” – azaz a fegyelmezettségnek kell dominálnia, ha még van 20 másodperc a támadóidőből, és felelőtlenül ellövöd, akkor randán le leszel barmolva.
A védekezésben pedig nincs mese, csontsajdítóan szoros emberfogást kell játszani, aminek Benedek nagymestere volt, avagy kérdezzék meg Aleksandar Sapicsot, a szerbek egykori félistenét, miképpen volt az, hogy a tornák örök gólkirálya négy-hét gólokat szórt mindenkinek, a magyaroknak viszont fontos (és kevésbé fontos) meccseken egy-kettőnél többet szinte sohasem tudott. Nos, mert a Benedek-Kiss Gergő kettős egyszerűen széttrancsírozta váltott műszakban. Tibi mellett nem nagyon evett meg sok sót még a legjobb támadójátékos sem, iszonyúan agresszíven tudott védekezni – de sosem brutálisan, azaz klasszikus ütést sosem láttál tőle, legfeljebb a víz alatt nevelt, ám ott is csak akkor, ha az ellenfél kezdeményezett.
Szóval, nincs tötymörgés, persze, kell néha zónázni is, pláne a mai játékvezetői stílus mellett, ennek ellenére amíg lehet, törjük az ellenfelet – az sem véletlen, hogy az olaszokban még kevesebb szufla maradt a végére.
Avagy az újrakezdésnél úgy fest, az elmúlt évek alapján egy leckét megtanult Tibor: nagyon szép és látványos meccseket játszottunk, de rendre elbuktuk a 20-25, olykor 30 gólos szeánszokat. Azaz az erőt inkább a védekezésbe tegyük, sokkal többet, mint korábban, akár a látvány kárára is, mert a sport bármennyire is a szórakoztatóipar része, igazán akkor mondja azt a néző, hogy jól szórakoztam, ha győztes meccs után áll fel a helyéről.
A kapitányon amúgy az látszott, abszolút uralja a helyzetet. Az első negyedben higgadtan sétált a parton, a másodikban már szólt néhány szót meccs közben is a kispadhoz, a harmadikban dettó, a negyedikben, amikor tetőpontra értek az izgalmak, olykor már hevesen gesztikulált a bírók felé is. „Úgy gondolom, tudtam a saját tervemhez tartani magam. Bár az elején is nagyon izgultam, de akkor lehűtöttem magam – és végig higgadt maradtam, bár nem volt könnyű. Az a pár kitörés pedig kell, tán tüzelőleg hat a játékosokra is” – mondta a meccs után, majd mosolyogva hozzátette: „Nagyon élvezem az edzősködést.”
A magam részéről már most aláírnék vele egy négyéves szerződést.
| "Ez a csapat más, mint a londoni" |
A Kemény Dénes nevéhez fűződő sikerszéria után új korszak kezdődött a magyar vízilabdázásban, amely láthatóan már most is különbözik a korábbitól -- nyilatkozta a hvg.hu-nak a játékosként olimpiai aranyat (1992 Barcelona), kapitányként pedig világbajnoki címet nyerő 49 éves Alessandro Campagna. A londoni olimpián az ő vezényletével a szerbek lelépésével, a döntőben végül a horvátoktól kikapva ezüstig menetelt az otthon Settebello néven emlegetett válogatott. A hvg.hu a 6:5-ös magyar sikerrel végződő székesfehérvári Világliga rangadó után szólította le a meccset a medence parton vehemensen végig rohangáló, a lefújás után viszont higgadt úriemberként viselkedő kapitányt.
|
Kovács Kokó István: Nem baltával rontok be az irodába
Gazdasági és jogi átvilágítást ígért a Magyar Ökölvívó Szakszövetség újonnan megválasztott elnöke, Kovács Kokó István. Atlanta olimpiai bajnoka a rá váró feladatok mellett beszélt arról, mekkora szerepe lehetett a politikának a megválasztásában, miként alakult a viszonya Erdei Zsolttal, miért indul nála hatalmas mínusszal a szövetségi kapitány, és hogy miért ilyen határozott a véleménye Imane Helif ügyéről. Interjú.
