2012. április. 09. 07:35 MTI Utolsó frissítés: 2012. április. 09. 21:20 Csapatsportok

Győr-Buducnost döntő lesz a női kézi-BL-ben

A montenegrói Buducnost Podgorica múlt heti, idegenbeli sikerét követően vasárnap hazai pályán is legyőzte a norvég Larvikot, így kettős győzelemmel jutott a női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjébe, ahol a Győrrel találkozik majd.

Karl-Erik Böhn, a magyar együttes vezetőedzője az MTI érdeklődésére megerősítette, hogy a finálé első meccsén a Győr lesz a pályaválasztó, mivel legutóbbi BL-döntőjén idegenben kezdett, míg a Podgorica először jutott a legrangosabb európai kupasorozat végjátékába. A tréner elmondása alapján a tervek szerint az első meccset május 5-én rendezik Veszprémben, míg a visszavágóra egy héttel később Podgoricában kerül sor.

"Úgy érzem, ez az álomdöntő, mert a két legjobb csapat találkozik majd egymással, ráadásul ennek a két gárdának vannak a legjobb szurkolótáborai is" - mondta a norvég szakember.

Bajnokok Ligája, nők, elődöntő, visszavágók:

Buducnost Podgorica (montenegrói)-Larvik HK (norvég) 23-13 (10-7)

A montenegróiak 23. gólját - Popovic pimasz hetesét - itt nézhetik meg.

Továbbjutott: a Buducnost Podgorica kettős győzelemmel, 45-33-as összesítéssel.

Szombaton játszották:

Győri Audi ETO KC-Oltchim Valcea (román) 31-23 (19-12)
Továbbjutott: a Győr 62-58-as összesítéssel.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.