2014. november. 18. 17:05 MTI Utolsó frissítés: 2014. november. 18. 17:04 Shake

Megmenekült a vágóhídtól Írország meleg bikája

Jótékony felajánlásoknak köszönhetően megmenekült a mészárszéktől Írország meleg bikája. Benjy idén egyetlen üszőt sem volt képes megtermékenyíteni gazdája nyugat-írországi farmján. Az állatorvosok szerint az állat termékeny, de nem a nőstényekhez, hanem saját neméhez vonzódik, különösen az őt felváltó bika iránt érdeklődik.

Miután a bika tulajdonosa bejelentette, hogy vágóhídra küldi az állatot, az esetről tudomást szerző meleg- és állatjogi aktivisták pénzgyűjtő kampányba kezdtek. Benjyt egy norfolki állatmenhelyre szállíttatnák, amely nagyjából kétezer nemkívánatos haszonállatnak ad otthont.

A TheGayUK című brit internetes magazin kezdeményezése nyomán és Sam Simon hollywoodi producer felajánlásának köszönhetően több mint kilencezer font (3,4 millió forint) gyűlt össze kevesebb mint egy hét alatt.

"Minden állatra iszonyú sors vár a húskereskedelemben, ám azért levágni ezt a bikát, mert homoszexuális, dupla tragédia lenne" – fogalmazott a vastagbélrákkal küzdő producer, aki korábban úgy döntött, hogy állatvédő szervezetek és élelmiszerbankok támogatására fordítja vagyonának nagy részét.

Benjy a norwichi Hillside menhelyre kerül, és az összegyűlt pénz fennmaradó részét az állat élethosszig tartó jólétének biztosítására fordítják – mondta az írországi Animal Rights Action Network illetékese.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.