2014. május. 28. 20:05 MTI Utolsó frissítés: 2014. május. 28. 20:03 Shake

24 órán át fognak alkoholizálni a belga diákok

Huszonnégy órás alkoholmaratonra készül több ezer diák Brüsszelben: terveik szerint június 30-án, a záróvizsgákat követően egy napon át csak alkoholos italt isznak.

Néhány nap alatt csaknem 4500 diák jelezte, hogy részt vesz a programban. Jelle Hemelsoet, a kezdeményezés 18 éves főszervezője a De Morgen című lapnak elmondta, hogy őt is meglepte kezdeményezésének népszerűsége.

A fiatalok terve ostoba és veszélyes - figyelmeztetett azonban Marijs Geirnaert, az alkohol- és drogproblémákkal foglalkozó belga szervezet munkatársa. A szakértő szerint a vizsgák után a diákok minden bizonnyal ki lesznek fáradva, így az alkohol erősebben hat majd. 

Mivel egy Facebook-kezdeményezésről van szó és a résztvevők képeket is fel fognak tölteni az internetre, valószínűleg az esemény látványosan zajlik, ami további kockázatot jelent - véli Geirnaert.

Címkék
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.