Nyolcvan nő koponyáját találták meg Kínában
Rituális gyilkosság áldozataivá válhattak azok a nők, akiknek a koponyáit Kínában találták meg. A csontok négyezer évesek lehetnek.
Vélhetően négyezer éve feláldozott több mint nyolcvan fiatal nő koponyájára találtak régészek Kína északi részén egy újkőkori település maradványainál.
A koponyák egy tömegsírból kerültek elő Sanhszi tartományban, Simao romjainál. A szakemberek feltételezései szerint a fiatal nők rituális gyilkosság áldozatává váltak, csontvázakat ugyanis nem, csak koponyákat találtak. Az áldozatot valószínűleg a városfal emelésével összefüggésben mutatták be.
A helyi kormányzat tájékoztatása szerint a koponyák fele már tavaly előkerült. Rajtuk a szakemberek ütésekből és égésekből származó sérülések nyomait fedezték fel - mondta a CCTV kínai televízióban Sanhszi tartomány régészeti intézetének egy képviselője.
A lelet nem az első bizonyíték az emberáldozatra az ősi Kínában. Az elhunyt uralkodókat rendszeresen szolgálóikkal és ágyasaikkal együtt temették el, a szolgálókat és az ágyasokat gyakran élve.
2005-ben archeológusok a Henan tartománybeli Hungcsiangban emberáldozat bemutatására szolgáló oltárra és egy áldozat csontvázára bukkantak.