Dinnyézésből él a Való Világ volt szereplője
VV Fecó, a Való Világ egykori szereplőjének családja akár 3-400 ezer forintot is meg tud keresni azzal, hogy dinnyét árul az utcán - írta a Blikk.
VV Fecó korábban szerencsét próbált Londonban is, de ott sem sikerült valóra váltani az álmait, szégyenszemre üres zebbel kellett hazakullognia, anyagi problémái voltak - idézte fel a Blikk.
Ez azonban a lap szerint már a múlté, a Balogh család havonta akár 3-400 ezer forintot is meg tud keresni az utcán való árusítással. "Két helyen dolgozunk az asszonnyal. Jól megy a biznisz, én naponta két-három mázsát, ő pedig másfél-két mázsát ad el. Általában reggel hét órától délután ötig árulunk, akkor kell mennünk a gyerekekért" - mondta a Blikknek a valóságshow korábbi szereplője.
"Megmondom őszintén, nem gondoltam volna, hogy ekkora kereslet lesz a szezonban. Kilóját 50 forintért veszem, a duplájáért pedig eladom. Június végétől csináljuk, terveink szerint szeptemberig. Most egy kicsit fellélegeztünk, mert már ki tudjuk fizetni előre a szeptemberi lakbért, és meg tudjuk venni a gyerekeknek az iskolakezdéshez a tanszereket és a szükséges dolgokat" - tette hozzá.