2013. február. 11. 18:03 MTI Utolsó frissítés: 2013. február. 11. 18:02 Shake

Megvolt az ötezredik eljegyzés a londoni óriáskeréken

Ötezer pár jegyezte el egymást eddig a londoni óriáskeréken – az ötezredik hétvégén tette meg ezt. Ajándékul minden évben mehetnek egy kört ingyen a keréken eljegyzésük évfordulóin.

A "London szeme" 2000-ben kezdett forogni. Az ötezer eljegyzésen kívül 512 esküvőt is tartottak rajta, és kereken másfél millió palack pezsgőt ittak meg a keréken az események köszöntésére.

Az ötezredik pár, Natasha Palmer és Jagan Rao egyaránt 30 évesek. A nő nagyon meglepődött a körülményeken, de igent mondott - adta hírül a BBC.

Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.