2012. július. 09. 22:09 MTI Utolsó frissítés: 2012. július. 10. 08:29 Shake

Káoszt okozott a Facebook: hétszázan mentek el egy házibuliba

Káoszt okozott egy házibuli, amit az egyik internetes közösségi portálon hirdetett meg egy 16 éves fiú Ausztriában - közölte hétfőn az osztrák rendőrség.

A Bécs melletti Klosterneuburgban élő fiatal ki akarta használni, hogy a szülei elutaztak, és egy filmből vett ötlettel házibulira szóló meghívót tett közzé a Facebookon - számolt be róla honlapján az osztrák közszolgálati rádió (ORF). Amikor a legnagyobb meglepetésére ezernégyszázan igazolták vissza, hogy elmennének, lefújta a bulit.

Ismeretlenek ennek ellenére arra buzdították a többieket, hogy ne törődjenek vele, hogy a fiú visszavonta a meghívást, menjenek el. Végül mintegy hétszázan jelentek meg a kisvárosi sorház előtt. Volt, aki több száz kilométerről érkezett a mulatság kedvéért. A fiatalok egy része az utcán italozni kezdett, petárdákat és sörösüvegeket dobált. Nyolcvan rendőrt vezényeltek ki a helyszínre, hogy megvédjék a környéken lakókat és feloszlassák a tömeget. A rendőrség rongálás miatt nyomoz.

A "házigazda" egyébként nem volt otthon, óvatosságból elutazott bécsi nagyszüleihez. A rendőrség vizsgálja az ő felelősségét is. Közigazgatási bírságot vethetnek ki rá, és nem kizárt, hogy ki kell fizetnie a rendőrök bevetésének költségét is.