Elton John újabb három évre adta el magát Las Vegasnak
Elton John három évre ismét visszatér Las Vegasba, ahol a Ceasars Palace-ban játssza Millió dolláros zongora című műsorát.
Az ötszörös Grammy-díjas zenész, aki szerdán este lépett fel először az új show-val, október végéig összesen 16 alkalommal szórakoztatja a Caesars közönségét. A kétórás műsorban gazdag zenei repertoárja legismertebb számait játssza, bár szerdán - a beszámolók szerint - átugrotta egyik legsikeresebb, Candle in the Wind című darabját. A sztár elárulta, hogy a show vadonatúj zongorájáról kapta a nevét, amelyet négy évig építettek a Yamaha műhelyében.
"Hátul van benne egy mosógép, egy mikro és egy akvárium" - ecsetelte viccesen a zongora előnyeit John, majd megjegyezte, hogy egyedül a barbecue-sütő hiányzik belőle. Elton John több mint kétéves szünet után tért vissza Las Vegasba, ahol korábban öt évig lépett fel a Ceasarsban Vörös zongora című előadásával.
Az új show minden szempontból különbözik korábbi műsoraitól - mesélte a zenész. Jason Gastwirth, a Caesars programigazgatója pedig annak a reményének adott hangot, hogy a sztár új show-ja olyan sikeres lesz, mint a korábbi, és a hároméves programot plusz előadásokkal kell majd bővíteni.